Oldal kiválasztása

Ezen a héten Grazban rendeznek International Series besorolás alá tartozó nemzetközi tollaslabda versenyt. A tornán a múlthetihez hasonló erősségű mezőny jött össze és szerencsére ezúttal is sok magyar indulónak szurkolhatunk.

Szőke Mónika az egyetlen kvalifikációból induló versenyzőnk női egyéniben, akinek az lehet a célja, hogy csatlakozzon a biztos főtáblás, sőt 2. kiemelt Kőrösi Ágneshez. Szőke remekül kezdett és magabiztosan győzte le a francia Juliane Piron-t. A folytatásban egy nehezebb ellenfél következett a kanadai Jackie Dent személyében. A 19 éves játékos korábban megnyerte a Junior All England-et egyéniben és lány párosban is, illetve a magyar nemzetközin is láthattuk őt, ahol többek között Gonda Daniellát is legyőzte. Szerencsére Szőke Mónika ellen ezúttal nem járt sikerrel, hiszen a rutinos magyar játékos az első szett elveszítése után magabiztosan fordított.

Remekelt Szerecz Márton is, aki már a szlovén tornán is bravúrt bravúrra halmozott. Mariborban többek között egy maláj játékost győzött le, most pedig egy újabb ázsiai nagyágyú egyik képviselője, az indonéz Bima Al Ayman Modjo volt kénytelen gratulálni a regnáló magyar bajnoknak. Szerecz a folytatásban a kvalifikációban 5. kiemelt szerb Miha Ivancic ellen is nyerni tudott, ráadásul kifejezetten nagy különbséggel.

Mind a két magyar játékos holnap folytatja és már „csak” egyetlen győzelem választja el őket a főtáblától. Szőke majd egy indiai játékossal néz farkasszemet, Szerecz pedig indonéz vagy tajvani ellenfelet kaphat.

Pályára lépett Könczöl Ádám is, de neki ezúttal sem volt szerencséje a sorsolással. A legutóbbi országos bajnokság ezüstérmese, azzal a Baroni-val játszott, aki múlthéten és a mai napon is megnehezítette az indonéz válogatott Christian Adinata dolgát. Könczöl egyébként egy szettet el tudott venni az olasztól, de végül a győzelem nem jött össze.

A mai napon még férfi páros mérkőzésekben van magyar érdekeltség. Szerecz Márton ebben a versenyszámban állandó párjával, Kereszti Zoltánnal indul és láthatjuk a Csobod / Szele kettőst is. Tóth Kristóf és Tóth Barnabás sérülés miatt visszalépett a tornától, a Kis-Kasza Miklós / Ágai Zsombor duó pedig a főtáblán kezdhet.

Ezúttal vegyesben is van érdekeltségünk, hiszen Kőrösi Ágnes nevezett a francia Aymeric Tores oldalán. Ők majd a holnapi napon kezdenek és egy meccset kellene nyerniük a főtáblára jutáshoz.