Oldal kiválasztása

Egészen hihetetlen, ami a dél-koreaiak két szupersztárjával, Kim Won Ho-val és Seo Seung Jae-vel történik mostanság. Hosszú idő után 2025-ben kezdtek el újra együtt versenyezni és azóta szinte megállíthatatlanok. Eddigi mérlegük 2 Super 1000-es győzelem, egy Super 300-as aranyérem, valamint egy döntő a Super 750-es India Open-en és elődöntő Orleansban a birminghami torna előtt. Összességében tehát két vereséget szenvedtek el, az egyiket a világranglistán második Goh Sze Fei / Nur Izzuddin duótól, a másikat pedig válogatott csapatársaiktól, Kang Min Hyuk és Ki Dong Ju párosától.

Mindezeket figyelembevéve egyáltalán nem meglepetés, hogy az idei All England is remekül sikerült a dél-koreaiaknak, sőt a szakértők nagyrésze egyértelműen őket jelölte meg, mint a férfi páros arany fő várományosai. A dobogó tetejére azonban kifejezetten nehéz út vezetett, hiszen kevés közös versenyük miatt még nem lehettek kiemeltek. Kim és Seo már az első fordulóban összecsapott a Puavaranukroh / Kedren kettőssel, majd következett a maláj Goh Sze Fei és Nurr Izzuddin. A dél-koreaiak visszavágtak a világranglistán második párosnak a januári (India Open) vereségért és bejutottak a legjobb 8 közé. A folytatásban két kínai párost győztek le, ebből a nehezebb feladat a 6. kiemelt He Ji Ting / Ren Xian Yu duó volt, akiket 3 szettes csatában múltak felül. A döntőben az indonéz Carnando / Maulana kettőssel néztek farkasszemet, de Kim és Seo az utolsó akadályt és sikerrel vették és két szoros szettben legyőzték a tornát ebben a versenyszámban mostanában uraló indonézek képviselőit.

Ez a siker azt jelenti, hogy Dél-Korea 13 év után szerzett ismét aranyérmet az All England-en férfi párosban. Utoljára még a legendás Jung Jae-sung / Lee Yong-dae kettősnek sikerült ez 2012-ben. A hírességek csarnokába is beválasztott Lee Yong-dae egyébként a 2025-ös sikerből is kivette a részét, hiszen az edzői stáb tagjaként segítette Kim és Seo munkáját. Jung Jae-sung sajnos azóta már nincs köztünk, 2018-ban szívroham következtében elhunyt, de a dél-koreaiak természetesen nem feledkeztek meg róla sem.

„Szeretnék köszönetet mondani a vezetőedzőnknek, az edzőknek és a trénereknek, mert csak az ő támogatásukkal tudtuk ezt az eredményt elérni. Külön szeretnék köszönetet mondani Jung Jae-sung edzőnek, aki már nincs közöttünk. Nagyon hiányzik, és hálás vagyok a múltbeli támogatásáért” – mondta Kim Won Ho a győzelem után.

Kim és Seo győzelméhez még egy érdekes statisztikai adalék: Korábban még egyikük sem tudott meccset nyerni az All England-en férfi párosban. 2018-ban együtt próbálkoztak, aztán évekig más-más partnerek oldalán indultak, de minden alkalommal az első forduló jelentette a végállomást. Ehhez képest az idei aranyérem még inkább kiemelkedő eredmény, még akkor is, ha a jelenlegi erőviszonyok ismeretében azért nem meglepetés. (Vegyes párosban egyébként mind a ketten voltak már elődöntőben, sőt Seo Seung Jae 2023-ban döntőt is játszott Chae Yu-jung oldalán.)