Dániát férfi egyéniben 2 játékos fogja képviselni, de a többi versenyszámban is lesz 1-1 indulójuk Párizsban. Az egyetlen nyitott kérdés az maradt, hogy női egyéniben ki lesz majd előrébb a rangsorban az Európa-bajnokság után.
Az olimpiai kvalifikációs időszakot Blichfeldt kezdte jobb formában és sokáig úgy tűnt, hogy nem is lehet kérdéses az ő olimpiai részvétele. A nyár végén azonban némileg visszaesett és ezzel egyidőben Kjærsfeldt egyre jobb eredményeket ért el. A 29 éves versenyző 8 közé jutott a China Openen, döntőzött a Hylo Openen és Indiában is egy Super 300-as tornán. Ezzel a hajrával megelőzte honfitársát és az év elején már ő állt kvalifikációt érő pozícióban. A 26 esztendős Blichfeldt-nek azonban volt válasza és 2024-ben megnyerte a German Opent, amivel ismét ő került lépéselőnybe. A két dán hölgy csatája az Európa-bajnokságon zárul majd le és itt dől el, hogy melyikük készülhet az olimpiára.
Mind a ketten kiemeltek, sőt ott vannak az első 4-ben. Kjærsfeldt számára csak akkor lesz esély, ha legalább a negyeddöntőig eljut, ami egyébként a papírforma szerint jogos elvárás. Onnantól kezdve egyszerű a képlet, ha Kjærsfeldt legalább egy fordulóval tovább jut, mint honfitársa, akkor ő végez előrébb a rangsorban is. Amennyiben Blichfeldt marad tovább versenyben vagy azonos körben esnek ki, akkor a fiatalabb dán szerzi meg a kvótát.
Kjærsfeldt-nek a sorsolás alapján egyébként mondhatni kötelező a legjobb 4 közé menetelni, hiszen igazán komoly veszélyt senki nem jelenthet rá a potenciális ellenfelek közül. Az elődöntőben viszont várhatóan az a Carolina Marín lesz majd a túloldalon, aki a legutóbbi 2 versenyét megnyerte, zsinórban 6 EB-címet szerzett és 2012 óta nem győzte le őt senki a kontinenstornán. Tehát Kjærsfeldt vagy élete legnagyobb bravúrját hajtja végre vagy leginkább abban bízhat, hogy Blichfeldt már az elődöntőt megelőzően kiesik. Mia Blichfeldt egyébként egy fokkal nehezebb ellenfeleket kapott az első fordulókra, hiszen a Stadelmann – Pancasari meccs győztese után vélhetően a rutinos török Neslihan Arin (korábban Yigit) próbálja majd megállítani őt.
A kontinenstornákról minden tudnivalót ITT olvashat.