Oldal kiválasztása

Chen Yu Fei több, mint fél évet hagyott ki a számára nem túl szerencsés párizsi olimpia után. A tokiói játékokon aranyérmes kínai játékos ez idő alatt Ausztráliában fejlesztette angol tudását és próbált kicsit eltávolodnia a tollaslabdától. Chen Yu Fei a World Tour Finals után jelentette be, hogy elkezdte a felkészülést a visszatérésre, amit a Vegyes csapat Ázsia-bajnokságra időzített. Az olimpiai bajnok azóta 3 World Tour versenyen is szerepelt és a legutóbbit, a Swiss Open-t meg is nyerte.

Chen Yu Fei egész héten magabiztosan teljesített Bázelben és a jó formája a döntőre is kitartott, ahol a dán Line Kjærsfeldt volt az ellenfele. A kínai játékos a papírformának megfelelően irányította a mérkőzést és két szettben kerekedett felül.

„Boldog vagyok, hogy nyertem. Nagyra értékelem ezt a lehetőséget, amelyből még több önbizalmat merítettem a jövőre nézve” – mondta Chen Yu Fei, akit visszatérése óta csak a világelső An Se-young tudott legyőzni (igaz ő kétszer is).

A svájci versenyen a férfiak között is kínai versenyző bizonyult a legjobbnak. Weng Hong Yang talán az egész mezőny legkiszámíthatatlanabb játékosa. Vannak időszakai, amikor szinte bárkitől ki tud kapni és előfordul olyan is, hogy legyőzhetetlennek tűnik (lásd a tavalyi China Open). A 25 éves klasszis az európai szakasz utolsó versenyén ismét jobbik arcát mutatta és nagyszerű játékkal, szettveszteség nélkül nyerte meg a tornát. A döntőben Christo Popov volt az ellenfele, aki ugyan a döntőre kicsit elfáradt, de az ezüstéremmel is fontos világranglista pontokat szerzett. A francia játékos Németországban és az All England-en sem tudta megismételni tavalyi eredményeit, így létfontosságú volt, hogy Svájcban javítson és stabilizálja helyét a top 32-ben.