Oldal kiválasztása

A párizsi olimpián aranyérmes Chen Qing Chen a Vegyes Csapat Ázsia-bajnokságon visszatér a pályára. A kínai játékos az elmúlt fél évben csak egy versenyt (a World Tour Finals) vállalt és sokáig azt sem lehetett tudni, hogy folytatja-e pályafutását. A kérdés most egy időre eldőlt, hiszen a 27 éves párosspecialista be van nevezve a kínai válogatottba a Vegyes Csapat Ázsia-bajnokságra, illetve a következő World Tour verseny nevezői között is megtalálhatjuk a nevét.

Chen Qing Chen azonban nem állandó partnerével, Jia Yi Fan-nal indul ezeken a tornákon, hanem a mindössze 20 esztendős Wang Ting Ge oldalán. A fiatal játékos 2022-ben junior világbajnok lett, de eddig nem tudott akkora karriert befutni a felnőttek között, mint akkori partnere, a már olimpiai ezüstérmes Liu Sheng Shu. Wang most igen komoly esélyt kap a kínai szövetségtől, hiszen a női páros versenyszám egyik legnagyobb legendájával alkothat egy párt. Arról nincsenek információk, hogy Chen és Jia a jövőben versenyezhet-e még együtt, de egyelőre úgy néz ki, hogy az olimpiai bajnokok külön utakon folytatják karrierjüket.

A kínai csapatban egyébként egy másik nagy visszatérő is lesz, hiszen a tokiói olimpia aranyérmese, Chen Yu Fei is be van nevezve. Az egykori világelső a párizsi olimpia óta nem játszott tétmeccset nemzetközi szinten, de így is nagy erőssége lehet a csapatnak.