Oldal kiválasztása

Már a második hetéhez érkezett a tollaslabdázók World Tour sorozatának európai szakasza. Az Orleans Masters az utolsó verseny az All England előtt, amit nyugodtan nevezhetünk az első félév legfontosabb tornájának. Ennek apropóján már a múltheti German Open-en és most Franciaországban is számos sztárjátékos pályára lépett, olyanok is, akik a Super 300-as szinten már csak ritkán teszik tiszteletüket. A legtöbben persze inkább egyfajta felkészülési állomásként tekintenek erre a tornára, ami váratlan eredményeket hozott már az első fordulóban is.

Az első két nap összefoglalóját kezdjük is egy nagy meglepetéssel, amit a Julie Finne-Ipsen / Mai Surrow duó szolgáltatott női párosban. A dánok három szettben győzték le az olimpiai bajnok Chen Qing Chen-t és új párját, Wang Ting Ge-t. A kínaiaknak tehát második közös versenyük sem alakult igazán jól, ami komoly kérdéseket vet fel a hosszútávú jövőjükkel kapcsolatban. A párizsi olimpián aranyérmes páros másik tagja, Jia Yi Fan lényegesen jobb eredményeket ér el a „szakítás” óta, igaz az ő párja (Zhang Shu Xian) sokkal rutinosabb. Azt is tegyük hozzá, hogy Chen Qing Chen-nel ellentétben Jia Yi Fan nem vett ki pihenőt az olimpia után és folyamatos versenyzéssel formában tartotta magát.
Örömteli hír még, ami ehhez a versenyszámhoz kapcsolódik, hogy Apriyani Rahayu visszatért sérüléséből, méghozzá egy győzelemmel Siti Fadia Silva Ramadhanti oldalán.

Meglepetés szinte minden versenyszámban volt, de női egyéniben 3 kiemelttől is elbúcsúztunk már a második kör előtt. A kínai Han Yue mellett két thaiföldi, Ratchanok Intanon és Supanida Katethong is vereséget szenvedett, így ők már a jövő héten esedékes All England-re összpontosíthatnak.
A hosszú kihagyás után a Vegyes csapat Ázsia-bajnokságon visszatérő Chen Yu Fei is pályára lépett Orleans-ban. A kínaiak olimpiai bajnoka, ha kicsit nehezen is, de végül legyőzte a japán Hina Akechi-t és várhatja a holnapi folytatást.

A férfiaknál idei első tétmeccsét teljesítette Lee Zii Jia, aki még a decemberi World Tour Finals során sérült meg. A maláj klasszis holnap a kvalifikációból főtáblára jutó és az első meccsét ott is megnyerő volt világelsővel, az indiai Kidambi Srikanth-al mérkőzik majd. Búcsúzott viszont a German Open-en döntős Loh Kean Yew, akit a 19 éves Ayush Setty ütött el a folytatástól. A szingapúri klasszisból sokat kivett a múltheti menetelés, így neki vélhetően jót tesz majd, hogy pihenhet pár napot az All England előtt.

Férfi párosban is kifejezetten erős a mezőny a Super 300-as szinthez képest. Az első helyen kiemelt Liang Wei Keng és Wang Chang volt világelsőkhöz méltó módon, sikerrel vették az első akadályt. Nem volt ilyen jó napja Aaron Chia és Soh Wooi Yik párosának, akik meglepően sima vereséget szenvedtek a Sun Wen Jun / Zhu Yi Jun duóval szemben. A kiemeltek közül búcsúzott még He Ji Ting és Ren Xiang Yu és a Man Wei Chong / Tee Kai Wun kettős is, igaz utóbbiakat a dél-koreaiak bombaformában lévő párosa, Kim Won Ho és Seo Seung Jae ejtette ki, ami azért nem számít meglepetésnek, sőt…

Vegyes párosban a többi versenyszámhoz képest kicsit kevesebb volt a váratlan kiesés, talán csak a hazaiak 2. helyen kiemelt párosa, a Gicquel / Delrue duó búcsúját sorolnám ebbe a kategóriába.
Ebben a versenyszámban a torna eddigi fénypontja a regnáló világbajnok Chae Yu Jung visszatérése volt. A 29 éves dél-koreai játékost az olimpia bronzmeccse óta nem láthattuk, de most új partnere, Lee Jong Min oldalán visszatért, méghozzá rögtön egy győztes meccsel.