Oldal kiválasztása

A malájok olimpiai bronzérmese, Lee Zii Jia a tavalyi szezon utolsó versenyén, a World Tour Finals során sérült meg. A 26 éves klasszis bombaformában játszott a decemberi versenyen és a csoportkör alapján komoly esélye lett volna az aranyéremre is. A váratlan sérülés azonban megfosztotta őt ettől a lehetőségtől, sőt a 2025-ös évad első felére is rányomta a bélyegét.

Lee Zii Jia a teljes felépülés érdekében kihagyta a hazai versenyét, valamint a szezonnyitó ázsiai blokk összes tornáját. A szurkolók által már nagyon várt visszatérésre Németországban kerül sor. Lee Zii Jia ugyanis be van nevezve a German Open-re és utána az Orleans Masters-re is. A Super 300-as tornákon a maláj klasszis vélhetően szeretne meccsrutint szerezni a közelgő All England előtt, ami az egyik kedvenc versenye. 2021-ben már sikerült is megnyernie a legendás tornát és vélhetően idén is komoly tervei vannak Birminghamben.

A malájok másik klasszisának visszatérésére még mindig várnunk kell. Ng Tze Yong már közel egy éve harcképtelen és vélhetően áprilisig még biztosan nem is láthatjuk őt tétmeccsen. A 24 esztendős játékos elkezdte már az edzéseket, de a hosszú kihagyás miatt még időbe telik, hogy újra formába lendüljön.

A maláj válogatott férfi egyéni játékosait irányitó Kenneth Jonassen sem szeretné, ha a fiatal játékos túl gyorsan térne vissza és ezzel egy esetleges újabb sérülést kockáztatnának. Ezt szemelőt tartva a dán szakember javaslatára Ng Tze Yong kihagyja az európai versenyeket is. Az áprilisi visszatérés azonban fontos lehet Ng Tze Yong jövője szempontjából, hiszen a védettsége ekkor jár le. Amennyiben tehát vissza tud térni áprilisban, akkor a sérülése előtti ranglistahelyezésének megfelelően nevezhet a versenyekre és gyorsan visszaszerezheti korábbi pozícióját az élő világranglistán is. Viszont, ha a visszatérését tovább halasztják, akkor Ng Tze Yong-nak a nulláról kell ismét felépítenie magát és hosszú hónapokig tarthat, mire eljut ismét a Wolrd Tour versenyek szintjére.