Oldal kiválasztása

Koki Watanabe és Alex Lanier csapott össze a Canada Open férfi egyéni döntőjében, ahol a tét mind a kettejük számára az első Super 500-as aranyérem volt. Érdekesség, hogy Lanier már tudott nyerni ezen a tornán 2022-ben, de akkor a Canada Open még „csak” Super 100-as, azaz Tour verseny volt.

A kis termetű japán játékos a torna során legyőzte két honfitársát, a világbajnoki ezüstérmes Kodai Naraoka-t és a múltheti US Open-t megnyerő Yushi Tanaka-t is. Lanier útja sem volt könnyű, de a 19 éves francia szettet sem bukott, pedig többek között Kenta Nishimoto és az Antonsen-t búcsúztató indiai Rajawat is megpróbálta útját állni.

A döntő ütközetben elsősorban állóképességének köszönhetően végül Koki Watanabe diadalmaskodott. A japán játékos tavaly nyert először Super 300-as szinten, idén pedig összejött a Super 500-as aranyérem is. Watanabe persze nem elégszik meg ennyivel és még nagyobb babérokra törne.

„Az egyik álmom az volt, hogy megnyerjek egy Super 500-aa tornát, így ez egy nagyszerű eredmény számomra. Csak arra koncentráltam, hogy lépésről lépésre haladjak. Példát szeretnék mutatni a kisgyerekeknek, hogy a magasság nem számít, ha keményen dolgozol, akkor a csúcsra juthatsz. A következő célom egy Super 750-es vagy Super 1000-es verseny megnyerése” – mondta Watanabe a meccs után.

Alex Lanier az ezüstéremnek köszönhetően feljön a top 32-be a világranglistán, ami feljogosítja majd, hogy a legmagasabb szinten is kipróbálja tudását. A francia játékos mindent kijátszott magából, de ezúttal ez sem volt elég a győzelemhez.

„A végén teljesen kifáradtam. Nehéz volt követni a sebességet és a stabilitást, amit ellenem mutatott. Úgy éreztem, hogy ma nagyon erős volt a pályán, és mindent bele kellett adnom, ami rengeteg energiát igényelt. Az volt a célom, hogy bekerüljek a legjobb 32 közé és a legjobb játékosokkal játszhassak, és úgy gondolom, hogy ezen a héten sikerült ezt elérnem” – mondta a meccs utáni interjú során az egykori junior Európa-bajnok.