Oldal kiválasztása

Sajtótájékoztató keretein belül jelentették be, hogy befejezik közös pályafutásukat a legendás japán páros tagjai, Wakana Nagahara és Mayu Matsumoto. A bejelentés értelmében Wakana Nagahara 2025 márciusában végleg visszavonul a sporttól, míg Mayu Matsumoto novembertől független versenyzőként folytatja majd. Matsumoto egyébként a novemberi Kumamoto Masters tornára egyik régi riválisával, Yuki Fukushima-val van benevezve. Ez a párosítás akár hosszabb távon is működhet, hiszen Hirota sérülése miatt Fukushima is állandó pár nélkül maradt.

Matsumoto és Nagahara kettősét viszont már biztosan nem láthatjuk együtt, hiszen a friss világranglistáról is levették a nevüket, így az ő nagy búcsúeseményük a párizsi olimpia volt. A japánok 2018-ban szerezték első világbajnoki címüket, amit egy évvel később sikeresen meg tudtak védeni. 2021-ben nagy reményekkel vágtak neki a számukra hazai olimpiának is, de ott nem jött össze az érem. Matsumoto és Nagahara közös pályafutásuk során 5 World Tour aranyéremmel boldogították a japán szurkolókat. Ebben a sorozatban a 2021-es All England siker a legemlékezetesebb, de az idén januárban Indiában megszerzett aranyérem is kiemelt helyet kap a gyűjteményükben.

A japán tollaslabda talán az egyik legnagyobb generációváltáson megy keresztül az idei évben. Többek között Kento Momota, Kanta Tsuneyama, Akira Koga, Taichi Saito és Naru Shinoya is bejelentette már a visszavonulását 2024-ben, igaz utóbbi azóta újra versenyzett. Nagy az átalakulás a párosok terén is. A már említett női párosok mellett az első számú vegyesük, a Watanabe / Higashino duó is felbomlott és az egykori világbajnok Hoki / Kobayashi páros jövője is erősen kétséges.

Jelen helyzetben a bejelentések nem mindig egyértelműek, hiszen egyes játékosok csak a nemzetközi versenyektől vonulnak vissza és hazájukban továbbra is aktívan játszanak, például klubmeccseket. Illetve akadnak olyan versenyzők is, akik a válogatott keretből kikerültek, de függetlenként még nemzetközi szinten is feltűnhetnek a pályán. Ezt a legtöbb szövetség ugyan nem nézi jószemmel, de a BWF igyekszik támogatni a játékosokat, hogy szövetségi támogatás nélkül is tovább versenyezhessenek.