Oldal kiválasztása

Nem indult könnyen An Se-young menetelése a China Masters során, hiszen az első fordulóban és a legjobb 16 között is 3 szettes csatára kényszerült. A regnáló olimpiai és világbajnok azonban pontosan tudta, hogy mikorra kell időzíteni a csúcsformáját. A dél-koreai lány simán nyert a negyeddöntőben, majd emlékezetes módon intézte el Tomoka Miyazaki-t az elődöntőben. Ennek megfelelően nagy magabiztosággal várhatta a finálét a kínai Gao Fang Jie ellen.

An Se-young a sérülése előtti formáját idézve játszott és kérdést sem hagyott afelől, hogy ő lesz a tornagyőztes.

„Szavakkal leírhatatlanul boldog vagyok, hogy megnyertem ezt a címet. Eltökélt voltam, hogy sikerrel járjak” – nyilatkozta An Se-young a meccs után.

A dél-koreai lány első tornagyőzelmét aratta párizsi aranyérme után. An Se-young rendkívül nehéz időszakon ment keresztül. A közel egy éve húzódó sérülése továbbra is gondot jelentett és nagy feszültséget okozott a hazája szövetségével folytatott vitája is. Mostanra talán mind a két helyzet rendeződni látszik és a 22 éves világelső végre újra a játékra koncentrálhat.

A következő állomás a World Tour Finals lesz, ahová zsinórban 5. alkalommal kvalifikálta magát.

„A legjobbamat fogom nyújtani Hangzhou-ban. Nagyon várom, és mindent megteszek, hogy jól felkészüljek” – mondta a nagyon elszánt An Se-young, aki 2021-ben már megnyerte egyszer az évadzáró tornát.