Hans-Kristian Solberg Vittinghus már a tavalyi szezon közben bejelentette, hogy 2023-ban láthatjuk ők utoljára nemzetközi szinten versenyezni. Hosszas gondolkodás után a norvég nemzetközi versenyt választotta ki a búcsúzása helyszínéül.
Vittinghus még 2005-ben, alig 19 évesen kezdett el a profik között versenyezni és most 37 esztendősen érezte indokoltnak, hogy befejezze. A közel 2 évtized alatt számos emlékezetes pillanat fűződött a nevéhez, de talán a Thomas Cup győzelemre lehet a legbüszkébb. 2016-ban Dánia első alkalommal nyerte meg a Férfi Csapatvilágbajnokságot, azaz a Thomas Kupát. Vittinghus ebben a sikerben kulcsszereplő volt, hiszen az egyenes kieséses szakaszban Japán, Malajzia, majd a döntőben Indonézia ellen is sorsdöntő győzelmet aratott. Ezen kívül többek között nyert Superseries és Grand Prix versenyt is, nemzeti bajnok lett Dániában, valamint két EB-bronzéremmel is büszkélkedhet.
A dán klasszis 2006-ban éppen Norvégiában aratta pályafutása első nemzetközi tornagyőzelmét, egy évvel korábban itt nyert először főtáblás meccset és most 2023-ban itt zárja le nemzetközi karrierjét. Összességében azért nem akasztja szögre az ütőjét, hiszen klubszinten továbbra is játszani fog.
A norvég torna International Series besorolás alatt áll és Vittinghus első számú kiemeltként, pénteken kezdi majd meg a küzdelmeket. A helyszín egyébként félig meddig hazai pálya számára, hiszen felesége norvég és Sandefjord közelében nőtt fel. Vittinghus természetesen 37 évesen is esélyesnek számít, de saját elmondása szerint nem igazán számít már az eredmény.