Oldal kiválasztása

Két olyan duó jutott be a Malaysia Open női páros döntőjébe, akik csak néhány hónapja alkotnak egy párt. Az egyik oldalon az olimpiai bajnok Jia Yi Fan és új párja, Zhang Shu Xian, a másikon pedig a Fukushima / Matsumoto kettős várta a finálét.

A kínaiak kezdték jobban a meccset és meg is nyerték a közel fél órás első játszmát. A másodikra feljavultak a japánok, akik remekül használták ki Matsumoto erejét és Fukushima játékintelligenciáját. Ennek köszönhetően megfordították a mérkőzést és 3. közös versenyükön máris az egyik legértékesebb aranyérmeket akasztották a nyakukba.

A legendás játékosok éveken keresztül riválisok voltak és két világbajnoki döntőben is megmérkőztek egymással. Pályafutásuk végéhez közelítve azonban a sors összehozta őket és eddig minden várakozást felülmúlva teljesítenek. A 2024-es év végén egy Super 500-as ezüstéremmel kezdtek hazai pályán, majd egy Super 750-es elődöntővel alapozták meg mostani sikerüket. Eredetileg nem terveztek különösebben hosszútávra ezzel a párosítással, de Fukushima a héten már megnyugtatta a szurkolóikat, hogy szeretnék végig játszani a 2025-ös szezont.

„Nagyon izgatottak vagyunk ezzel a partnerséggel kapcsolatban. Az is jó érzés, hogy más új párosok ellen játszhatunk. Várjuk a hasonló mérkőzéseket” – mondta Matsumoto.

„A fő célunk, hogy javítsuk a pályán belüli kommunikációnkat. Ma volt néhány jó beszélgetésünk, ezekre szeretnénk építeni a következő mérkőzéseken” – tette hozzá a kétszeres világbajnok, akinek volt partnere ősszel jelentette be visszavonulását.

„A tervünk az, hogy ebben a szezonban végig együtt játszunk” – erősítette meg a 31 esztendős Fukushima, ezzel legalább egy évre elkötelezve magukat egymás mellett.

Fukushima egyébként is jó emlékeket őriz erről a tornáról, hiszen 8 évvel ezelőtt Hirota oldalán is a Malaysia Open megnyerése volt az első igazán komoly sikere, még a Superseries érában. A szezon későbbi szakaszában a Fukushima / Hirota páros világbajnoki döntőt is játszhatott egy évvel később pedig már világelsők voltak.