Harmadik versenynapjához érkezett az India Open, az évad első Super 750-es tornája. Az első fordulóban több közönségkedvenc játékos is kiesett, de a hazaiak most egy hőst találtak Kiran George személyében. A 24 éves indiai első fordulós remekléséről már beszámoltunk, de a mai nap még nagyobb bravúrt könyvelhetett el. George ugyanis két szettben verte a francia Alex Lanier-t, méghozzá az első játékot 20-14-es hátrányból megfordítva.
Férfi egyéniben a versenyszám egykori világbajnoka, Loh Kean Yew is végre magára talált. A szingapúri játékos viszonylag simán győzte le Kodai Naraoka-t és a tavalyi Denmark Open óta most először nyert meccset World Tour versenyen. A 27 esztendős klasszis holnap jóbarátja, a dán Viktor Axelsen ellen bizonyíthat majd. Ebből tehát kikövetkeztethető, hogy az olimpiai bajnok is sikerrel vette a második akadályt csakúgy, mint a másik nagy esélyes, az indonéz Jonatan Christie.
A hölgyeknél An Se-young ismét legyőzte Intanon-t és az indiai Pusarla Sindhu is továbbjutott, de a nap hőse címet egyértelműen Mia Blichfeldt vitte el. A dán játékos igen komoly betegséggel küzdött meg az elmúlt napokban, aludni sem nagyon tudott és fizikálisan nagyon legyengült. Ennek ellenére kiválóan teljesített a második helyen kiemelt Wang Zhi Yi ellen és háromszettes csatában maradt csak alul a kínaival szemben.
„Az éjszaka szörnyű volt. Csak reggel tudtam egy kicsit aludni, mert egész éjjel hánytam. Most nagyon fáradt vagyok, és a testem teljesen kimerült. Ez nem túl kellemes számomra, de örülök a tegnapi meccsemnek és a mai teljesítményemnek is, bár szerettem volna 100 százalékos állapotban pályára lépni” – mondta Blichfeldt a meccse után.
A 27 éves versenyző pár hónapja elhagyta a dán válogatottat és Franciaországba tette át a székhelyét. Blichfeldt így együtt edzhet párjával, Toma Popovval és ennek már most látszik is az eredménye, hiszen teljesítményben sokkal közelebb van az élmezőnyhöz, mint korábban. A dán lány most visszautazik Franciaországba, ahol folytatja a felkészülést a tavaszi európai World Tour versenyekre, illetve az Európa-bajnokságra. Blichfeldt nem titkolt szándéka, hogy megnyeri a kontinenstornát, aminek idén Dánia ad otthont.
Férfi párosban is láthattunk pár izgalmas meccset és hazai szurkolók legnagyobb örömére a Rankireddy / Shetty páros is versenyben van még. Kiesett viszont az egyetlen indonéz egység, miután Alfian és Ardianto nem bírt el a thaiföldi Puavaranukroh / Kedren duóval. Puavaranukroh formája egészen elképesztő mostanság, hiszen egy hete vegyes párosban nyert Super 1000-es tornát, most pedig a férfiak között menetel nagyszerűen.
Nem teljesített rosszul vegyesben sem, hiszen Paewsampran oldalán is érdekelt volt még a mai napon is, de a második helyen kiemelt Chen Tang Jie / Toh Ee Wei kettős ezúttal egy hajszálnyival jobbnak bizonyult.
„Amikor az ellenfeleink vezetnek, érzelmileg stabilnak kell maradnunk, és tovább kell küzdenünk. Ez az, ami korábban hiányzott” – foglalta össze a lényeget Toh Ee Wei.
Elégedett volt az ezen a héten mutatott teljesítményükkel Yuta Watanabe is. A japán világklasszis a fiatal Maya Taguchi oldalán kezdett új szakaszt pályafutásában, de eddig nem a várakozásoknak megfelelően szerepeltek. Indiában egy győzelemmel kezdtek és a második fordulóban is tisztességgel helytálltak a kiemelt Goh Soon Huat / Shevon Jemie Lai páros ellenében. Igaz a malájokat már nem tudták legyőzni, de Watanabe így is pozitívan értékelt új partnerével kapcsolatban.
„Még csak 19 éves és több tapasztalatra van szükségünk, hogy kicsit javítsunk a védekezésünkön és a forgásunkon. De eddig nem olyan rossz a teljesítményünk” – mondta a kétszeres olimpiai bronzérmes játékos.
Női párosban is volt 1-2 komoly rangadó kilátásban, ami elsősorban azért jöhet létre a verseny viszonylag korai szakaszában, mert sok az új páros, ami felborítja a kiemeléseket. Jó példa erre Fukushima és Matsumoto esete, akik remekelnek az elmúlt hónapokban, de mivel még kevés közös versenyük volt nem lehetnek kiemeltek. Ennek most a hetedik helyen rangsorolt Crasto / Ponnappa duó itta meg a levét, hiszen már a második körben találkoztak a japánokkal és alul is maradtak velük szemben.
Egy másik komoly rangadó lehetett volna a Jia Yi Fan / Zhang Shu Xian és Pearly Tan / Thinaah Muralitharan párosok egymás elleni mérkőzése is. Ez azonban idő előtt véget ért az olimpiai bajnok Jia Yi Fan sajnálatos sérülése miatt, így a malájok néhány perces meccsen biztosították be a helyüket a negyeddöntőben.
Holnap már az elődöntős helyekért csatáznak a világ legjobb tollaslabdázói és minden mérkőzés megtekinthető lesz a BWF YouTube csatornáján.