Az „A” csoport bemutatása után folytassuk a sort a „B” jelű négyes csapataival.
Thaiföld:
A csoport legerősebb csapata kétség nélkül a thaiföldi. A legutóbbi 3 Uber Kupán Thaiföld mindig bejutott a legjobb 4 közé, sőt 2018-ban az ezüstérem is összejött. A 2024-es verseny vélhetően sok tapasztalt játékos számára az utolsó lehetőség lesz egy Uber Kupa arany megszerzésére, de Kína, Dél-Korea és Japán ellen ez nem könnyű feladat. Persze már odáig eljutni sem lesz sétagalopp.
Egyéniben kifejezetten jól állnak. Ratchanok Intanon hosszú évek óta a csapat első számú játékosa és a Spain Masters megnyerésével bizonyította, hogy ez nem változott idén sem. A keret mélysége is rendben van, hiszen Katethong, Chochuwong és Ongbamrungphan is rutinos játékos és minimális a különbség közöttük. Itt majd az aktuális forma dönt, hogy melyikük kap lehetőséget. A tapasztalt versenyzők mögött a fiatalabb generáció is egyre erősebb, Chaiwan, Choeikeewong és a 17 éves junior világbajnok, Opatniputh is bevethető, ha úgy adódik.
Női párosban két erős egységük van, mégpedig a Kititharakul / Prajongjai duó és az Aimsaard testvérek. Mögöttük igazán tapasztalt és a világelitbe tartozó párosuk nincs, de Kanlaha és Muenwong teljesítménye a kisebb tornákon egészen meggyőző és persze a vegyes világbajnok Sapsiree Taerattanachai is bedobható valaki mellé.
Tajvan:
Egy világklasszissal és sok erős közepes játékossal vághat neki a tajvani csapat az idei Uber Kupának. A legutóbbi 4 tornán egyaránt a negyeddöntő jelentette a végállomást a női csapatnak, tehát a csoportból sikeresen továbbjutottak. Ennél magasabbra csak egyszer, még 2006-ban jutottak, amikor is bronzérmesek lettek a tajvani lányok.
Idén Tai Tzu Ying vezérletével próbálják megismételni a 18 évvel ezelőtti bravúrt, igaz az egykori világelső mellett nincsenek világsztárok a csapatban. Egyéniben Wen Chi Hsu, Sung Shuo Yun és Pai Yu Po lehet a legesélyesebb, hogy bekerüljön a keretbe, de a fiatalok is egyre erősebbek a kisebb tornákon.
Párosban 15 egységük van a legjobb 100-ban, de közülük egyik sem fér be a top 20-ba. Alapesetben vélhetően a Swiss Open ezüstérmesei, Hsu Ya Ching és Lin Wan Ching, valamint a Lee Chia Hsin / Teng Chun Hsun kettős játszik majd a legtöbbet, de bőven van variálási lehetőség.
Malajzia:
A maláj női válogatott még soha nem szerzett érmet az Uber Kupán, sőt az elmúlt 14 évben a csoportkörből sem jutottak tovább. A papírforma szerint ez idén sem lehet elvárás, sőt már a 3. hely megszerzésére sem vehetnek mérget.
Egyéniben Goh Jin Wei 33. a világranglistán, amivel ő a legmagasabban rangsorolt maláj ebben a versenyszámban. A 24 éves játékos a kiemelkedő junior évek után a felnőttek között még nem tudta beváltani a hozzá fűzött reményeket. A második és harmadik helyen vélhetően a még fiatalabbak kapnak majd lehetőséget.
Párosban némileg jobb a helyzet, hiszen Pearly Tan és Thinaah Muralitharan bárkire veszélyes, ahogy azt az All England-en is bizonyították a világelsők legyőzésével. A második számú páros posztra talán a Go Pei Kee / Low Yeen Yuan duó a jelenlegi legjobb jelölt, de több lehetőség is van. Amennyiben Tan és Thinaah nem venne részt a tornán az olimpiai felkészülés miatt, úgy a maláj csapat még Ausztrália ellen sem mehetne biztosra.
Ausztrália:
Mostanában rendszeres résztvevői az Uber Kupának, de a csoportból még nem sikerült továbbjutni. Erre most is elég kevés az esély, de elsősorban erős párosaiknak hála megnehezíthetik az ellenfelek dolgát.
Egyéniben nincs igazán kiemelkedő játékosuk és ebben a versenyszámban elmaradnak a csoport többi tagjától. Tiffany Ho az egyetlen, aki a top 100-ban van a világranglistán. Rajta kívül jó eséllyel fiatal tehetségek kaphatnak esélyt, mint például Kai Qi Bernice, Sydney Go vagy Yuelin Zhang.
Tiffan Ho egyébként párosban is bevethető, legutóbb Gronya Somerville oldalán láthattuk őt versenyezni. Az első számú párosuk kétség nélkül a világranglista 32. helyén álló Setyana Mapasa / Angela Yu kettős lesz. A már említett Somerville személyében van még egy nagyon rutinos játékosuk, aki Kaitlyn Ea és Tiffany Ho oldalán is feltűnhet. Beférhet a keretbe a mindössze 18 éves Sydney Tjonadi, sőt 16 éves húga, Victoria is.
A papírforma szerint Thaiföld továbbjutása nem lehet veszélyben, sőt a csoport első helyére várhatjuk őket. A második helyre Tajvan lehet a befutó, de Malajzia legjobb felállásában akár meg is lepheti őket. Amennyiben a malájok nem tudnak a legerősebben felállni, úgy vélhetően nem lesz esélyük a továbbjutásra és 1-2 meccsen még Ausztrália is meglepheti őket.