A hongkongi Ng Ka Long Angus idei első tornagyőzelmét aratta Makaóban a Super 300-as World Tour versenyen. Besorolásából adódóan ezen a tornán nem a közvetlen elit vett részt, de Ng Ka Long egész héten világklasszis szinten teljesített.
A 30 éves versenyző két olyan játékost is le tudott győzni, akikben ott van a potenciál, hogy a jövő nagy bajnokai legyenek. A legjobb 16 között a thaiföldi Panitchaphon Teeraratsakul-t, az elődöntőben pedig a regnáló junior világbajnokot, Alwi Farhan-t múlta fölül. A két meccs között a nagyon tapasztalt egykori világelsőt, Kidambi Srikanth-ot is legyőzte talán a vártnál is simábban.
Ng Ka Long tehát nagy önbizalommal léphetett pályára fináléban Jia Heng Jason Teh ellen is. A szingapúri játékos ezen a héten a hongkongiak rémálma volt, hiszen az első helyen kiemelt Lee Cheuk Yiu-t és a fiatal tehetséget, Jason Gunawan-t is ő ejtette ki. Ng Ka Long játékára azonban már neki sem volt ellenszere és végül két szettben a hongkongi bizonyult jobbnak. Bár mind a két játszma viszonylag szoros volt, de végig Ng Ka Long irányított és a fontos helyzetekben lényegesen kevesebb hibát követett el. Talán a meccs legfontosabb időszaka az első szett végén volt, amikor a szingapúri 19-nél kiegyenlített, méghozzá remek játékkal, de a következő két pontot kvázi ajándékba adta rutinos ellenfelének. Ng Ka Long Angus ezt megelőzően tavaly a German Open-en nyert, tehát több, mint másfél évvel ezelőtt. 2024-ben egyébként már játszhatott döntőt ennél magasabb (Super 500) szinten is, de azt Lee Zii Jia ellen elveszítette.
„Végre, végre, másfél év után ismét sikerült győznöm! Emlékszem, tavaly márciusban Németországban győztem, és akkor azt mondtam, remélem, legközelebb nem kell három évet várnom. Most csak feleannyi idő telt el, ez már fejlődés!” – írta ki közösségi oldalára Ng Ka Long.
„Csalódott voltam, hogy két hete a hongkongi és múlt héten a kínai versenyeken is az első fordulóban estem ki. A leginkább az zavart, hogy nem tudtam a legjobb formámat hozni. Nyomasztó érzésekkel jöttem Makaóba. Még enni sem mentem ki a városba, pedig itt sok a finom étel, de én minden nap a hotelben maradtam és ott ettem. Bár második kiemelt voltam, nem vártam sokat a versenytől, csak egyetlen célt tűztem ki: visszanyerni a ritmusomat, függetlenül az eredménytől. De az élet gyakran ilyen, minél jobban erőltetsz valamit, annál kevésbé jön össze, és amikor nem gondolsz rá, akkor érnek kellemes meglepetések” – zárta gondolatát az aranyérmes.