Az idei év főeseménye egyértelműen az olimpia lesz a tollaslabdázók körében, de a Thomas és Uber Kupa sem marad el sokkal fontosság terén. A kezdésig már csak 1 hónap van, a sorsolás már megtörtént és lassan körvonalazódni látszik, hogy mely csapatok lehetnek harcban a végső győzelemért is. A Tollaslabda Magazin most arra vállalkozott, hogy ezeket az esélyeket összefoglalja és megossza az olvasókkal.
Első körben a Thomas Kupa (Férfi Csapatvilágbajnokság) lesz terítéken és az A csoport esélyeit vesézzük ki, csapatról csapatra.
Az „A” jelzésű kvartettben a végső győzelemre is esélyes Kína mellett ott van a mindig kiszámíthatatlan Dél-Korea, a Brian Yang-al felálló Kanada és Óceánia legjobbjai, az ausztrálok.
Kína:
A kínai válogatott korábban 10 alkalommal nyerte meg a Thomas Kupát, amivel a második helyen állnak az örökrangsorban Indonézia mögött. Legutóbb 6 évvel ezelőtt, 2018-ban diadalmaskodtak, akkor még Chen Long, Lin Dan és Zhang Nan is a keret tagja volt. A mostani csapat sikeresség terén még nem veheti fel a versenyt az elődökkel, de bennük is van potenciál bővel. Egyéniben a bombaformában játszó Shi Yu Qi lesz az első számú játékos, aki már a 2018-as csapatban is ott volt. Bevethető Li Shi Feng is, aki tavaly megnyerte az All England-et és az Ázsia Játékokat is. Idén nincs olyan jó formában, de a csapatversenyre vélhetően felszívja magát. A keret mélységét mutatja, hogy Weng Hong Yang és Lu Guang Zu közül csak az egyikük játszik majd a legerősebb felállásban, de azt megtippelni is nehéz, hogy melyikük kap több lehetőséget. A tartalékok között Lei Lan Xi, a vb-bronzérmes Zhao Jun Peng és a most feltörekvő fiatalok, mint Wang Zheng Xing vagy Liu Liang közül jó néhányan már a keretbe sem fognak beférni.
Jól állnak párosok terén is, hiszen a Liang / Wang duó jelenleg az egyik legjobb a világon, de a rutinos Liu Yu Chen / Ou Xuan Yi kettős is stabilan top 10-es és a második számú párosok közül nem sok jobbat találunk náluk a mezőnyben. Vélhetően He Ji Ting és Ren Xiang Yu lesz még ott a keretben, akik fél év alatt feljöttek a világranglista élmezőnyébe és már több tornagyőzelmük is van együtt. Tartalékok terén sem állnak rosszul. Chen Bo Yang és Liu Yi már külön utakon jár, de új párjaikkal is a világelitbe igyekeznek, de akár egy ideiglenes újra egyesüléssel is segíteni tudnának szükség esetén a csapatnak. A Ruichang China Masters aranyérmesei, Zhou Hao Dong és Tan Quiang is készen áll a bevetésre, ráadásul ők a He/Ren kettőssel is vegyíthetőek.
Dél-Korea:
Az elmúlt években Dél-Korea gyengepontja a férfi egyéni volt. Son Wan Ho óta nincs olyan játékosuk, aki hosszabb távon is megvetette volna a lábát az élmezőnyben. Jeon Hyeok Jin az első számú játékosuk ezen a poszton, aki jelenleg a 49. a világranglistán. Ez azt jelenti, hogy sok csapatnak a 3. számú játékosa is erősebb papíron, mint Dél-Korea legjobbja. A többi játékosuk jelenleg a top 100-ba sem fér be, de azért leírni sem szabad őket. Tavaly a Sudirman Kupán és az Ázsia Játékokon is tudtak meglepetéseket okozni és bizonyították, hogy a csapat erősebb, mint azt a statisztika mutatja.
Jobb a helyzet férfi párosban, ahol Seo Seung Jae és Kang Min Hyuk az aktuális világbajnokok. Ők minden ellenféllel szemben győzelmi eséllyel léphetnek pályára. Nagy érvágás lehet Chol Soi Gyu kiesése eltiltás miatt, aki korábban biztos pont volt a nemzeti csapatban. Kim Won Ho azóta Na Sung Seung oldalán versenyzik, de a nagy áttörést nem sikerült elérni, bár a Thomas Kupa jó lehetőség lesz erre. Tavaly a Sudirman Kupán, akkor még ideiglenes párosként már bizonyították, hogy lehet rájuk számítani. Ebben a versenyszámban sok jó játékosuk van még, említhetnénk Wang Chan, Kim Young Hyuk vagy Jin Yong nevét is. Ez további variálási lehetőséget biztosít és némileg kiegyenlítheti az egyéniben fennálló problémákat. Dél-Korea számára egyértelmű cél lehet, hogy továbbjusson a csoportból, de azt gondolom, hogy ennél jobb eredményt várni nem lenne reális.
Kanada:
Az egyik meglepetéscsapat lehet a kanadai, ha sikerül kihozni magukból a bennük rejlő potenciált, Egyéniben Brian Yang top 20-as játékos és januárban már bizonyította, hogy bárkire veszélyes tud lenni. Mellette Victor Lai és Xiadong Sheng lehet majd bevethető, akik már nyertek kisebb nemzetközi versenyt a közelmúltban. Ha mindenki jól szerepel, akkor akár még Koreát is meglephetik. Párosban is vannak olyan játékosaik, akik rendszeresen szerepelhetnek Wolrd Tour versenyeken is, a Dong Adam / Nyl Yakura és a Ty Alexander Lindemann / Kevin Lee kettős is top 40-es a világranglistán. Kanada továbbjutása meglepetés lenne, de korántsem elképzelhetetlen.
Ausztrália:
Az ausztrálok inkább a jövőt építik és a 2032-es olimpiára szeretnének megerősödni a tollaslabda terén is. Férfi egyéniben Ricky Tang a 160. a világranglistán és ezzel ő a legelőkelőbb helyen rangsorolt játékosuk. Tang egyébként pár hete Vietnámban vereséget szenvedett Pytel Gergő ellen. Bekerülhet a csapatba a mindössze 17 éves Shrey Dand is, aki ezüstérmes lett az Óceánia-bajnokságon az év elején. Neki nagy előnye lehet, hogy vélhetően harmadik pályán játszhat majd, amikor pályára léphet, hiszen a válogatott keret tagjai megelőzik őt a világranglistán.
Férfi párosban van pár indonéz származású játékosuk, akik nagy erősítést jelentenének, de válogatott szinten még nem mindenki bevethető.
Összességében tehát Kína továbbjutásához és csoportelsőségéhez nem nagyon férhet kétség. Dél-Korea és Kanada között dőlhet el a csoport második helye, ami szintén továbbjutást ér. Kanadának az egyéni mérkőzéseken lehet nagyobb esélye, de azért a világranglista ebben az esetben nem feltétlenül mutattja meg a valós erősorrendet, így inkább Dél-Korea az esélyes ebben a párharcban. Ausztrália számára a tisztes helytálláson és a tapasztalatszerzésen kívül más céljai nem nagyon lehetnek.
Trackback/Pingback