A thaiföldi szurkolók számára jól indultak a hazai érdekeltségű döntők, hiszen az egész héten remeklő Supanida Katethong legyőzte az első kiemelt Han Yue-t és megnyerte a női egyéni versenyszám aranyérmét.
Pár órával később a női páros is talpra ugrasztotta a szurkolókat Bangkokban, hiszen a Kititharakul / Prajongjai duó is sikerrel járt. Az első kiemelt thaiföldiek a fináléban a Kusuma / Pratiwi kettőst győzték le, akik már másodszor veszítettek döntőt idén. Kititharakul és Prajongjai 5 év után nyert újra World Tour finálét és ebben az érában ez volt a legnagyobb sikerük.
A hazai szurkolók örömét a vegyesük sikere tehette volna teljessé, de a frissen összerakott Guo Xin Wa / Chen Fang Hui kettős ezúttal túl nagy falatnak bizonyult a Dechapol Puavaranukroh és Sapsiree Taerattanachai számára. A mérkőzést az egykori világbajnok thaiföldi kettős kezdte jobban és simán be is húzták az első szettet. A másodikban sokáig fej-fej mellett haladtak, de a kínaiak emelni tudtak a játékuk színvonalán és egyenlítettek a szettek tekintetében. A döntő játszmára is megmaradt a Guo / Chen páros lendülete és komoly előnyt dolgoztak ki az elején. A fordulásra azonban felzárkóztak a hazaiak is és újra szoros lett a meccs. A hajrára a kínaiaknak maradt több ereje, amit győzelemre is váltottak. Guo Xin Wa és Chen Fang Hui tehát első közös versenyüket rögtön aranyéremmel zárták.
Vegyesben Kína eddig is nagy fölényben volt és mostantól számolhatnak egy újabb erős párossal is. A két játékos persze külön-külön ért már el szép eredményeket, így nem volt nagy meglepetés, hogy jól teljesítettek együtt is, de azzal talán még ők sem számoltak, hogy ilyen hamar egy ilyen rangos tornán tudnak nyerni, ráadásul egy korábbi világelső duó legyőzésével.