20. alkalommal rendezik meg a 19 éven aluli sportolók számára kiírt tollaslabda világbajnokságot. Az eseményen a világ minden tájáról érkeznek fiatal tehetségek, akik közül jónéhányan a következő évek meghatározó játékosai lehetnek. A hagyományoknak megfelelően az egyéni versenyek előtt csapatversenyt tartanak, ahol a Suhandinata Kupáért csapnak össze a válogatottak. Bár a menetrend hagyományos, a lebonyolítás egyáltalán nem.
A BWF (Tollaslabda Világszövetség) a 2024-es Junior Világbajnokságot egyfajta tesztversenynek használja fel, ahol egy újfajta szabályrendszerben rendezik meg a csapatversenyt.
- Minden párharc 10 mérkőzésből áll (mind az 5 versenyszámból 2-2 meccs).
- Az első meccs addig tart, amíg az egyik fél eléri a 11 pontot (6 pontnál térfélcsere).
- A második meccs onnan folytatódik, ahol az előző véget ért és addit tart, amíg az egyik fél eléri a 22. pontot. A vesztes abban az esetben is kap minimum 5 pontot, ha ezt a pályán nem sikerült elérni.
- Ez így megy tovább egészen addig, amíg valamelyik csapat megszerzi a 110. pontot és ezzel lezárja a párharcot.
- A meccsek sorrendjét sorsolással döntik el. A sorsolás győztesen választhatja ki az első és a harmadik meccset.
- Egy játékos maximum 4 mérkőzésen léphet pályára.
- Amennyiben egy játékos két meccsre kerül fel közvetlenül egymás után, akkor nem kap pihenőidőt.
Nagyvonalakban tehát ennyi az újítás, ami sokakból ellenérzést váltott ki, de akadnak olyanok is, akik szerint, így izgalmasabb és valóban csapatverseny hangulata van egy-egy párharcnak.
Elsőre talán a vívás csapatversenyéhez lehetne hasonlítani, de persze van néhány jelentős különbség is. Nézzük meg mi az, ami az újítás mellett szól és mi az, ami ellene.
Pozitívum:
- Nagyobb a jelentősége minden pontnak, minden játékos szerepe fontossá válik.
- Nincs tétnélküli mérkőzés, mint a régi rendszerben 3-0 után.
- Biztosan minden játékos pályára léphet (például a Thomas és Uber Kupán az egyenes kieséses szakaszban, ha eldőlt egy párharc, akkor a hátralévő meccseket nem is játszák le).
- Komolyabb hátrányból is lehet fordítani.
Negatívum:
- Eltűnnek a valódi, 2 nyert szettig tartó meccsek.
- Nehezebb követni a történéseket.
- Egy-egy jó játékos akár egyedül is megfordíthatja a párharcot. (Ez persze nem feltétlenül hátrány.)
- Nincs igazán szerepe az erőnlétnek
Egyébként ehhez hasonló rendszerrel már próbálkoztak a 2018-as Ifjúsági Olimpián, de azóta finomítottak a szabályokon.