Oldal kiválasztása

Dán sikerek a pályán kívül

A Thomas és az Uber Kupa ideje alatt a Nemzetközi Tollaslabda Szövetség, azaz a BWF megtartotta éves közgyűlését Chengduban. A rendezvényen kiderült, hogy Dánia rendezi majd a következő, 2026-ban esedékes Thomas és Uber Kupákat. A BWF elnöke, az egykori olimpiai...

Kiütéssel kezdett Malajzia

Magyar idő szerint szombat hajnalban kezdődött a Thomas és Uber Kupa 2024-es versenye. Már a torna első napján voltak olyan mérkőzések, amitől nagy izgalmakat vártunk, de az egyik ilyet a bombaformában játszó malájok unalmassá tették. A Malajzia – Hongkong mérkőzés a...

Kento Momota befejezi pályafutását

A mai napon Tokióban tartott sajtótájékoztatót Kento Momota. A kétszeres világbajnok játékos bejelentette, hogy a hónap végén sorra kerülő Thomas Kupa lesz az utolsó nemzetközi versenye. „Azért döntöttöm így, mert azt érzem, hogy elértem a fizikai és a mentális...

Külön készül Lee Zii Jia  

Kedden jelentette be a Team LZJ, hogy Lee Zii Jia nem vesz részt a Maláj Szövetség egyhetes edzőtáborán, hanem saját csapatával készül fel a Thomas Kupára. „Az edzések, amiket Wong Tat Meng vezetőedző tervezett felkészítik a 26 éves játékost a következő versenyekre,...

Thomas Kupa 2024: Dánia újra a csúcsra törne

Dánia:Az európai ország tradicionálisan erős a férfiakat érintő versenyszámokban, de a Thomas Kupa aranyérem még „csak” egyszer, 2016-ban jött össze. Abból a csapatból Viktor Axelsen, Kim Astrup és Anders Skaarup Rasmussen maradt hírmondónak. Az idei keret is...