Szombaton már az elődöntőket játszották 2025 első európai World Tour versenyén. A Super 300-as German Open-en sok olyan játékost is láthattunk, akik nem túl gyakran versenyeznek már ezen a szinten, de az All England közeledtével szeretnének jó formába lendülni.
Ennek köszönhetően Viktor Axelsen is nevezett és a dán klasszis jó úton halad második idei tornagyőzelme felé. Az elődöntőben Toma Popov-ot győzte le, aki tavaly az EB-n emlékezetes győzelmet aratott Axelsen-nel szemben. Ezúttal a kétszeres olimpiai bajnok bizonyult jobbnak, igaz nagy különbség nem volt a két játékos között. Axelsen a fináléban majd egyik legjobb barátja, a szingapúri Loh Kean Yew ellen játszhat.
A szingapúri szurkolóknak a női egyéni döntőben is lesz kiért izgulni, hiszen az első helyen kiemelt Yeo Jia Min is bejutott a döntőbe. A 26 éves játékos a címvédő Mia Blichfeldt-et győzte le az elődöntőben és már csak egyetlen győzelem választja őt el pályafutása első World Tour aranyérmétől. Vasárnapi ellenfele a vietnámi Nguyen Thuy Linh lesz, akit pár hete Indiában le tudott győzni, de azért egy döntő mindig nagyon más. Nguyen egyébként remek formában van, az elődöntőben 8 pontos hátrányt dolgozott le a tegnapi bravúrgyőzelme után kissé fáradt Riko Gunji ellen a második szettben és ezzel elkerülte a döntő játszmát.
Férfi párosban tovább menetel a Kim Won Ho / Seo Seung Jae duó. A dél-koreaiak harmadik közös versenyüket játszák és harmadszor is eljutottak a döntőig. Ezen a tornán eddig szettet sem veszítettek, de azért a Lane / Vendy páros elleni elődöntőben volt okuk az izgalomra, különösen a második játszma végén. Ettől függetlenül a Popov testvérek elleni döntőnek is nagy magabiztosággal mehetnek neki, hiszen a franciák ebben a versenyszámban korábban még nem játszhattak World Tour finálét. Toma és Christo az olimpia óta sokat fejlődtek párosban, amit ezen a héten is bizonyítani tudtak.
A Stoeva nővérekkel már a negyeddöntők után is kiemelten foglalkoztunk és a bolgár lányok megint rászolgáltak a dicséretre. Az elődöntőben egy kínai párost tudtak legyőzni és ezzel már biztos, hogy megvédik a tavalyi pontjaikat erről a tornáról. Persze az eddig mutatott játék alapján idén vélhetően nem elégednének meg az ezüstéremmel. A döntőben a japán Takahashi / Okate duóval mérkőznek majd, akinek eddigi legnagyobb sikerük a Super 100-as Vietnam Open megnyerése volt tavaly ősszel.
Az egyetlen olyan versenyszám, ahol nem lesz kiemelt a döntőben az a vegyes páros. Drámai meglepetés azonban itt sem történt, hiszen Kusharjanto és Widjaja, valamint Tabeling és Bøje is ért már el kiemelkedő eredményeket korábbi partnereivel. Ennek ismeretében izgalmas és magas színvonalú meccset várhatunk ennek a versenyszámnak a döntőjétől is. Egyébként majd ez a mérkőzés nyitja a sort vasárnap 12 órától. A BWF YouTube csatornáján ezt a meccset és a zárónap összes többi összecsapását is élőben követhetjük.