Pár hete már beszámoltuk arról, hogy Mathias Thyrri visszavonulása miatt több párost is „átrendezett” a dán szövetség. Thyrri párja, Amelie Magelund a jövőben majd a férfi párosban Európa-bajnoki ezüstérmes Jesper Toft oldalán folytatja a versenyzést. Ez azt jelentette, hogy Clara Graversen is pár nélkül maradt, de csak rövid ideig. A dán szövetségnél nem gondolkodtak sokat és bejelentették a Christian Faust Kjær / Clara Graversen duót. A dánok mind a két új egységtől sokat várnak, hiszen roppant tehetséges játékosokról van szó, akik már korábban is bizonyították, hogy akár a világelitbe is eljuthatnak.
Az idei évben dán bajnoki címet szerző Toft / Graversen duó utolsó közös tornájára hazai pályán került sor, ahol remek játékkal aranyérmesek lettek. A világranglistán 34. kettős szettveszteség nélkül gázolt át a mezőnyön, hogy aztán a dobogó tetején ünnepelhessenek.
Jól szerepelt a Denmark Challenge tornán a párcserében szintén érintett Christian Faust Kjær is. A fiatal játékos már harmadik idei tornagyőzelmét aratta férfi párosban William Kryger Boe oldalán. A fiatalok idén már World Tour szinten is bizonyítottak és két hét alatt két tornagyőzelmet könyvelhettek el, hiszen múlthéten Luxemburgban sem találtak legyőzőre. A dánok az első meccsükön 6 mérkőzéslabdát hárítottak a Hidayat / Rambitan páros ellen, majd végül döntő szettben megnyerték az összecsapást. A folytatásban már szettet sem buktak és így lettek aranyérmesek.
Férfi egyéniben az orléans-i World Tour torna győztese, Yushi Tanaka bizonyult a legjobbnak, miután a döntőben felülmúlta Alex Lanier-t. A fiatal francia egyébként múlthéten megnyerte a Luxembourg Open-t, így zsinórban két döntőt is játszhatott.
A hölgyeknél ugyanaz a két japán játékos vívta meg a döntőt, akik múlthéten Luxemburgban is összecsaptak az aranyéremért. Egy hete Hina Akechi nyert, de most az egykori junior világbajnok, Riko Gunji visszavágott és ő állhatott a dobogó tetejére. Ebben a versenyszámban Szőke Mónika is indult. A magyar játékos győzelemmel kezdett, de végül a főtáblára kerülés nem jött össze.
Női párosban a thaiföldi Uber Kupa keretbe is bekerülő Kanlaha / Muenwong duó nyerte az International Challange besorolás alá tartozó tornát, méghozzá első kiemelthez méltó játékkal.