Kim Astrup és Anders Skaarup Rasmussen hosszú évek óta meghatározó játékosai a férfi páros mezőnyének, de igazi csúcsformájukat az elmúlt bő egy évben tudták elérni. A duó idősebb tagja, Anders Skaarup Rasmussen 35 esztendős, de Astrup is betöltötte már a 32. életévét. Talán már senki nem számított arra, hogy pályafutásuk ekkora ívben elindul felfelé, de a tavalyi Európa Játékok óta 8 rangos tornagyőzelmet könyvelhettek el, szereztek egy vb-ezüstérmet hazai pályán és szinte minden versenyen ott voltak a végjátékban. Ez a világranglista második helyére repítette őket és sokan az egyik favoritnak tartják őket a párizsi játékok előtt.
Az olimpia előtti utolsó megmérettetésük a Canada Open volt, ahol sikeresen megvédték tavalyi címüket, annak ellenére is, hogy több meccsen is hátrányba kerültek.
„Zsinórban két bajnoki cím Kanadában — ez egészen hihetetlen. Szinte minden meccsen lassan kezdtünk, de sikerült visszaküzdenünk magunkat” – mondta Astrup a finálé után.
Ahogy Astrup is kiemelte többször is rezgett a léc, de a Cui He Chen / Peng Jian Qin páros ellen voltak a legnagyobb bajban. A fiatal kínaiak a második szettben egyetlen pontra voltak attól, hogy kiejtsék a dánokat a legjobb 16 között, de végül nem tudták lezárni a párharcot.
Astrup és Rasmussen a döntőben is hátrányba került, de Ben Lane és Sean Vendy ellen is sikerrel fordítottak. Egyébként a két párosnak ez volt az 5. egymás elleni meccse és eddig minden alkalommal a dánok diadalmaskodtak.