Oldal kiválasztása

Sándorházi Vivien a 72. helyen áll a BWF női egyéni világranglistáján, amivel jelenleg a legmagasabban rangsorolt magyar tollaslabdázó. A magyar lány ennek köszönhetően egyre rangosabb tornákon vehet részt és magasabban jegyzett játékosokkal mérheti össze a tudását. A dél-koreai Kvangdzsuban is a főtáblán kezdhetett, de a sorsolással ezúttal sem volt szerencséje.

A legjobb 32 között a hazaiak egyik versenyzőjét, a kvalifikációból érkező Kim Joo Eun-t kapta, aki a 92. helyen állt a torna előtt kiadott világranglistán. Ennek ellenére nem a magyar lány számított esélyesnek, hiszen a dél-koreai versenyző remekelt a múlt héten rendezett Super 100-as tornán Malajziában és a dobogó második fokára állhatott. Kim láthatóan átmentette jó formáját hazai versenyére is és magabiztosan jutott fel a kvalifikációból a főtáblára. Hasonlóan jól játszott Sándorházi ellen is, aki az első szett elején még tudta tartani a lépést ellenfelével, de ezt követően Kim más sebességi fokozatba kapcsolt és nagy fölénnyel nyerte a játszmát. A dél-koreai játékos a második szettet is hasonló szinten kezdte, amivel gyorsan megnyugtató előnyre tett szert. Ezt követően Vivien is egyre jobban játszott, de a különbség túl nagy volt és Kim okosan menedzselte a játékot. A végeredmény 21-11, 21-10 lett.

Sándorházi Vivien számára jövő héten Írországban folytatódik az évad, ahol Kőrösi Ágnes és Szőke Mónika is pályára lép majd.