Oldal kiválasztása

A BWF World Tour sorozata egy hét kihagyás után már Európában folytatódik és sok olyan játékos is pályára lépett a Super 500-as finn versenyen, akik az ősz elején lezajló ázsiai turnét a pihenés vagy a regenerálódás érdekében kihagyták.

Az indiai válogatott szinte minden topjátékosa a fent említett kategóriába tartozik, így például Pusarla Sindhu és az olimpiai negyedik Lakshya Sen is hosszabb kihagyás után lépett pályára. Ahogy Sindhu, úgy Sen esetében is látszott a meccsterhelés hiánya és egyikük sem jutott be a legjobb 8 közé. Lakshya Sen a tegnapi napon meccs nélkül jutott tovább az első fordulóból, ma pedig az elnyűhetetlen Chou Tien Chen ellen mérkőzött. A tajvaninak eltökélt szándéka volt, hogy visszavág az Sen-nek, aki Párizsban nagy csatában ütötte őt el az elődöntőtől. Chou tervei ezúttal bejöttek és ő került ki győztesen ebből a párharcból.

A másik párizsi visszavágóra a férfi párosok között került sor. Aaron Chia és Soh Woi Yik duója sérülésből tért vissza az európai szakaszra, azzal a céllal, hogy bebiztosítsák helyüket a decemberi World Tour Finals mezőnyében. A malájok tegnap szép győzelmet arattak, de a lendület mára kicsit elfogyott. A már kétszeres olimpiai bronzérmes duó az angolok elsőszámú párosával szemben maradt alul. Ben Lane és Shean Vendy győzelméhez igazából egy percig sem fért kétség és ezzel visszavágtak az olimpiai csoportkörben elszenvedett vereségért.

Női egyéniben talán a korábban Kőrösi Ágnest búcsúztató Aya Ohori veresége volt a legnagyobb meglepetés. A világranglistán 9. japán lány honfitársától, Natsuki Nidaira-tól szenvedett vereséget. A két játékosnak ez volt a hatodik találkozója nemzetközi szinten és most először fordult elő, hogy nem Ohori örülhetett a meccs végén.
Ebben a versenyszámban érdemes még kiemelni Michelle Li-t is, aki Unnati Hooda-t ütötte el a folytatástól. A rutinos kanadai tehát Sindhu legyőzése után újabb indiai játékost ejtett ki. Hooda egyébként a junior világbajnokság helyett választotta az Arctic Open-t, pedig koránál fogva még az U19-es korosztályban is indulhatna (sőt ezt még a 2025-ös szezonban is megteheti majd).  

Vegyes párosban az első két helyen kiemelt kínai párosok biztosították helyüket a legjobb 8 között, de a Feng Yan Zhe / Huang Dong Ping kettősnek ez egyáltalán nem volt könnyű menet. A világranglistán második kínaiak a francia Gicquel / Delreu duóval mérkőztek a kontinens bajnokok csatájában. A nagyon szoros első szettet hosszabbításban nyerték az Európa-bajnokok, de a kínaiak viszonylag magabiztosan kiegyenlítettek. A döntő játékot a franciák kezdték jobban és komoly előnyt dolgoztak ki a térfélcseréig. Ezt követően azonban Feng és Huang vissza tudott jönni a meccsbe, sőt mondhatni állva hagyták ellenfeleiket, így az ütközetet az ázsiai kontinens bajnokai nyerték.

Végül, de nem utolsósorban meg kell említeni a két rutinos férfi páros csatáját, amit már a tegnapi összefoglaló végén is beharangoztunk. A címvédő Astrup / Rasmussen duó 3 szettben bizonyult jobbnak a Mohammad Ahsan / Hendra Setiawan kettősnél. Természetesen az indonéz legendák ezúttal is mutattak egy-két varázslatot a pályán, de a dánok nagyon erős támadójátékára ezúttal nem találták az ellenszert.