Hatalmas csatát hozott a férfi párosoknál a csoportkör utolsó fordulója, ahol a „halálcsoport” legjobbjai mérték össze tudásukat. A címvédő Lee Yang / Wang Chi-lin kettős remek játékkal a végletekig kiélezett meccsen múlta fölül a kínai Liu Yu Chen / Ou Xuan Yi duót. A tajvaniak ezzel a sikerrel első helyen jutottak tovább az 5 fős csoportból és várhatják a Jomkoh / Kedren elleni összecsapást.
Továbbjutottak a második helyen kiemelt dánok is, miután legyőzték az egykori világbajnok Hoki / Kobayashi párost. Astrup és Rasmussen a második szettben nagy hátrányból fordítottak és végül két játszmában verték japán riválisaikat. A dánok a legjobb négy közé kerülésért a Seo Seung Jae / Kang Min Hyuk kettőssel mérkőznek majd, ami a 2023-mas világbajnoki döntő visszavágója is lesz egyben. Tavaly Koppenhágában a dél-koreaiak nyertek, így Asrtup és Rasmussen extrán motivált lehet holnap.
„Nagyon jó, hogy továbbjutottunk. Ez egy kemény csoport volt, de nem vagyunk olyan fáradtak most, mint ahogy vártuk. Nagyszerű volt érezni a dánok támogatását a csarnokban” – mondta Anders Skaarup Rasmussen a japán páros legyőzése után.
A fölső ágon is elég komoly párosítások jöttek össze a negyeddöntőkre. A világelső Liang / Wang kettős Indonézia utolsó reményeivel, az Alfian / Ardianto duóval néz szembe, míg Aaron Chia és Soh Woi Yik az indiai Rankireddy / Shetty párossal mérkőzik az elődöntőbe kerülésért.