Dorsa Yavarivafa Irán fővárosában, Teheránban született. Édesapja hatására kezdett el tollaslabdázni 9 évesen. Yavarivafa nagyon tehetségesnek bizonyult és egyre magasabb szintre jutott el a hazai versenyeken. 15 éves volt, amikor családjával együtt Európába menekültek a biztonságosabb élet reményében. Németországban, Franciaországban és Belgiumban is éltek, majd végül Angliában telepedtek le. Yavarivafa itt folytatni tudta a tollaslabdát, ami nagyon hiányzott neki a bizonytalan időkben.
Nem sokkal később teljesen véletlenül korábbi edzőjével is találkozott, aki hozzá hasonlóan elhagyta hazáját. Az ő ötlete volt, hogy Dorsa Yavarivafa a Menekültek Olimpiai Csapatának színeiben ott legyen a párizsi olimpián. A még mindig csak 21 éves játékost szinte sokkolta ez a lehetőség, hiszen korábban nem is tudott róla, hogy ez megvalósítható. A szükséges dokumentumok intézése után minden akadály elhárult és hivatalossá vált, hogy Yavarivafa indulhat az olimpián.
Yavarivafa a BWF által készített interjújában elmondja, hogy gyerekként Carolina Marín nyűgözte le őt a leginkább, akivel most személyesen is találkozhatott.
Természetesen nem tartozik az esélyesek közé, hiszen nagyon kevés rutinja van nemzetközi szinten, de története inspiráló lehet a hozzá hasonló sorsú emberek számára is.
A kvótát szerző játékosok teljes névsora, ITT olvasható.