Oldal kiválasztása

Arisa Igarashi és Ayako Sakuramoto 2024 őszén kezdett együtt versenyezni. Az indiai Super 750-es verseny mindössze a 3. közös versenyük volt. A rutinos japánok a világ legjobb női párosának tartott Liu Sheng Shu / Tan Ning kettős legyőzése után a tavalyi China Open aranyérmeseit is kiütötték az elődöntőben, majd jött a finálé a dél-koreai Kim Hye Jeong / Kong Hee Yong duó ellen. A meccset végig a japánok uralták és mondhatni simán nyertek.

Igarashi pályafutása első tornagyőzelmét könyvelhette el ebben a versenyszámban, de Sakuramoto sem nyert még korábbi partnereivel ilyen rangos World Tour versenyt.

A nyár végéig Higashino néven versenyző Igarashi vegyes párosban már nagyon komoly sikereket ért el Yuta Watanabe oldalán, többek között szereztek két olimpiai bronzérmet, nyertek az All England-en és két évvel ezelőtt az India Open-t is megnyerték már. Igarashi és Watanabe az olimpia után szétváltak és azóta külön utakon folytatják. Igarashi már a nagy bejelentés után elmondta, hogy szeretné megvalósítani gyerekkori álmát és női párosban elért sikerekkel tenné büszkévé a japán szurkolókat. Arra talán még ő sem gondolt, hogy ez már ennyire korán összejöhet és mindössze a harmadik versenyén csúcsra ér Ayako Sakuramoto oldalán. Na és ha már itt tartunk, akkor ne menjünk el szó nélkül Sakuramoto teljesítménye mellett sem. A 29 éves rutinos játékos tavaly az Uber Kupa után gyakorlatilag visszavonult a nemzetközi versenyzéstől. Fél évig nem is nagyon láthattuk őt, de a japán bajnokságban továbbra is aktív maradt és formában tartotta magát.

Izgalmas kérdés a jövőre nézve, hogy a japánok ott tudnak-e maradni az élmezőnyben hosszabb távon is. Az egészen biztos, hogy a női párosban jelenleg uralkodó trendekkel ellentétben egy másabb stílust képviselnek, ami talán elsőre meglepte a riválisokat. Erre utal Sakuramoto nyilatkozata is még a torna korábbi szakaszából:

„Kevés játékos van női párosban, aki olyan agresszívan tud támadni, mint Arisa. Ez a mi nagy erősségünk.”

Igarashi és Sakuramoto ezzel a sikerrel a világranglistán is nagyot léphet előre, ami fontos a soron következő World Tour versenyek kvalifikációja szempontjából is.