Ahogy azt már megszokhattuk a legnagyobb hagyományokkal rendelkező tollaslabda versenyen számtalan érdekes és érzelmes történetnek lehetünk szemtanúi. Ilyen például az utolsó versenyét teljesítő angol vegyes páros „tündérmeséje”, ami sajnos a negyeddöntőben véget ért, de meg kell említeni a tajvani Lee Chia Hao-t is, aki rengeteget fejlődött az elmúlt években.
Na de kezdjük a hölgyekkel az All England negyeddöntőinek összefoglalóját, hiszen előzetesen talán ebben a versenyszámban számítottunk a legnagyobb csatákra a negyedik játéknapon. Az An Se-young – Chen Yu Fei meccs sajnos nem hozta a várt izgalmakat, hiszen a dél-koreai világelső ismét átgázolt a fél év szünet után mostanában visszatérő kínai klasszison. Chen Yu Fei ütéseinek minősége mit sem kopott a kihagyás alatt, de a sebességben még nem érte el a csúcsformáját, így neki láthatóan még idő kell, hogy ismét ő legyen a regnáló olimpiai bajnok legkomolyabb kihívója.
Ugyanezen az ágon láthattuk a japán házicsatát Yamaguchi és Miyazaki között. A kétszeres világbajnok Akane Yamaguchi idei első versenyét teljesíti, de a három hónap kihagyás neki inkább jót tett. A szoros első szett után a másodikat is a rutinosabb Yamaguchi nyerte és ezzel bejutott az elődöntőbe, ahol az idén még veretlen An Se-young lesz majd az ellenfele. A jelenlegi forma alapján a dél-koreai számít a meccs esélyesének, de ne felejtsük el, hogy a legutóbbi összecsapásukat (a World Tour Finals csoportkörében) a japán nyerte és egy évvel ezelőtt a torna ugyanezen szakaszában is Yamaguchi diadalmaskodott kettőjük meccsén.
A másik ágon kínai elődöntőt rendeznek majd, a második helyen kiemelt Wang Zhi Yi mérkőzik Han Yue-vel a döntőbe kerülésért.
A férfiaknák is lesz egy teljesen kínai elődöntő, ami megegyezik a két évvel ezelőtti finálé párosításával. Abban a szezonban a fiatalabb Li Shi Feng jobbnak bizonyult Shi Yu Qi-nál, de a rutinosabb kínai játékos azóta többször is visszavágott és jelenlegi erőviszonyok alapján ő az egész verseny legnagyobb esélyese.
Az alsó ágon már egy kiemelt játékos sem maradt versenyben. A 20 éves Alex Lanier sikerei az elmúlt fél év teljesítménye alapján már nem minősülnek akkora meglepetésnek, de a tajvani Lee Chia Hao-tól azt hiszem kevesen vártak ekkora menetelést. A 2 és fél évvel ezelőtt még a budapesti International Challenge tornán diadalmaskodó 25 éves játékos már most pályafutás legjobb Super 1000-es versenyét teljesíti. A negyeddöntőben a rutinos Nishimoto sem találta az ellenszert a játékára és az eddig remeklő Lanier sem mehet biztosra a mai elődöntőben.
Az elmúlt napok legszebb történetét a búcsúzó angol vegyes páros szolgáltatta, akik két fantasztikus győzelem után a negyeddöntőben már nem bírtak dél-koreai ellenfeleikkel és ezzel lezárták nemzetközi karrierjüket. Ebben a versenyszámban egyébként ismét brutális fölényben vannak a kínaiak, akiket a világranglistán első és második párosuk megkeverése sem állított meg. Kínát vegyesben három páros képviseli majd az All England elődöntőjében, az egyetlen kakukktojás a dél-koreaiak új kettőse lesz. A világbajnok Chae Yu-jung és a 18 éves Lee Jong Min mindössze második közös versenyüket teljesítik és máris komoly eredményt tettek le az asztalra. Különösen Lee Jong Min-t kell kiemelni, akinek ez mindössze a 6. felnőtt versenye nemzetközi szinten és eddig a legerősebb torna, amin részt vett a Super 300-as Orleans Masters volt a múlt hétről. A fiatal dél-koreai fiún azonban nem látszik a megilletődötség és remek teljesítménnyel járul hozzá a rutinos Chae Yu-jung visszatéréséhez.
Vegyesben talán kevésbé számítottunk jó eredményre a dél-koreai válogatott játékosaitól, női párosban viszont két egységük is az esélyesek közé tartozott. Ennek ellenére ebben a versenyszámban nem jött össze a kiugró eredmény és eddig a japán, valamint a kínai szurkolók örülhetnek. E két nemzet lányai játszák majd egymás ellen mind a két elődöntőt, ami egészen biztosan parázs csatákat hoz majd a mai napon.
Az indonéz férfi párosoknak egészen különleges kapcsolata van az All England-el, különösen amióta Birmingham ad otthont a versenynek (1994). Egy ezt alátámasztó statisztikai adat, hogy a legutóbbi 8 kiírásból 6 alkalommal is indonéz aranyérmese lett ennek a versenyszámnak és egy biztos döntősük már ebben az évben is lesz, hiszen a fölső ágon a Gutama / Isfahani duó csap össze Carnando és Maulana egységével. A másik ágon a két kínai – dél-koreai párharc 1-1-es végeredményt hozott, így ott Kim és Seo párosa csap majd össze a He Ji Ting / Ren Xiang Yu kettőssel az elődöntőben.
A szombati napon 10:30-kor kezdődik a program és egy kisebb szünettel egészen estig láthatjuk a világ jelenlegi legjobb játékosait a BWF YouTube csatornáján.