Oldal kiválasztása

Remek formában van mostanában Mesterházy Milán, a pécsi Multi Alarm SE fiatal tehetsége. A Tollaslabda Magazinnál is beszámoltunk róla, hogy múlthéten Lengyelországban bronzérmet szerzett egy U19-es nemzetközi tornán, most pedig egy még nagyobb eredményt ért el.

A győri származású versenyző fiú egyéniben és párosban is eljutott a döntőig a mirnai nemzetközi tornán és egy aranyérmet és egy ezüstöt szerzett, amivel a magyar csapat legeredményesebb játékosa lett.

Az egyéni döntőben nagy csatát nyert meg az olasz Simone Piccini ellen, amivel megszerezte első junior nemzetközi aranyérmét ebben a versenyszámban. Párosban Horváth Csanáddal már korábban is ünnepelhettek a dobogó tetején, de ezúttal erre a fináléra nem tudtak kiállni, így itt az ezüst maradt nekik.

A versenyen több magyar fiatal is megmutathatta magát és kifejezetten biztató eredmények születtek. Lány egyéniben Szabó Zsófi állhatott fel a dobogó harmadik fokára. Egyébként a sorsolás nem volt igazán szerencsés, hiszen a negyeddöntőben Szabó Zsófi a fehérvári Pinke Annával találkozott és a legjobb 32 között is volt egy magyaros ütközet ebben a versenyszámban, ott Pinke Anna győzte le Dorozsmai Hédit.