Alaposan bekezdett a világ legjobb tollaslabdázóit felvonultató World Tour sorozat, hiszen zsinórban már a negyedik héten rendeznek versenyt. A Thailand Masters a széria legalacsonyabb rangú (Super 300-as) versenyei közé tartozik a világranglistapontok és a pénznyeremény terén, de izgalmak azért akadtak bőven már az első fordulóban is.
A magyar szurkolók számára Kőrösi Ágnes szereplése volt az első két nap legfontosabb eseménye. A TFSE versenyzője Lalinrat Chaiwan ellen lépett pályára a mai nap nyitómeccsén. A mérkőzés első szakaszában a magyar lány felvette a versenyt a fiatal thaiföldivel, de Chaiwan az első szett második felében rákapcsolt és megszerezte a vezetést. A második játszmában is hasonló forgatókönyv szerint zajlottak az események, így a korábbi ifjúsági olimpiai bronzérmes játékos sikerével zárult a találkozó. Chaiwan jelenleg „csak” a 69. helyen áll a világranglistán, de korábban volt 16. is.
Közel 9 hónap kihagyás után visszatérhetett a pályára a dán Magnus Johannesen. A súlyos sérülésből felépülő játékos ugyan vesztesen hagyta el a pályát az ír színeket képviselő Nhat Nguyen ellen, de ebben az esetben az eredmény még másodlagos.
Letette névjegyét a felnőttek között is az indonézek 17 esztendős tehetsége, Moh. Zaki Ubaidillah. A fiatal játékos már a kvalifikáció során is összehozott két bravúrgyőzelmet, de a maláj Justin Hoh legyőzésével már a legjobb 16 közé jutott.
A hazai szurkolók természetesen elsősorban a thaiföldi játékosokra kíváncsiak és nem is kellett csalódniuk legjobbjaik teljesítményében. A múlt héten tornagyőzelemig jutó Ratchanok Intanon és a két hete döntőt játszó Pornpawee Chochuwong is magabiztos sikerrel kezdett. Nem okozott gondot az első forduló a mostanában két versenyszámban is remeklő Dechapol Puavaranukroh-nak sem. A 27 éves egykori világbajnok vegyesben Paewsampran, míg férfi párosban Kedren oldalán nyert és ismét fontos ranglistapontokat szerezhet mind a két versenyszámban. Puavaranukroh korábbi párja, a 32 esztendős Sapsiree Taerattanachai is sikerrel vette az első akadályt Supak Jomkoh partnereként vegyesben. Szintén ott lesz majd a folytatásban az Aimsaard testvérpár, akik már két éve verhetetlenek ezen a tornán női párosban. Harmadik sikerükkel a Thailand Masters 2016 óta íródó történetének legeredményesebb játékosai lehetnének.
Kellemes meglepetést okozott a korábbi világbajnoki bronzérmes, Kantaphon Wangcharoen. A hazaiak játékosa a covid időszak előtt az egyik legtehetségesebb fiatalnak számított, de ezt követően elég visszafogott teljesítményt nyújtott. Különösen az elmúlt 2 év sikerült nagyon gyengére a még mindig csak 26 esztendős játékostól, aki tavaly 12 tornán szenvedett vereséget az első fordulóban. Wangcharoen most fiatal honfitársát, Panitchaphon Teeraratsakul-t tudta legyőzni a nyitókörben és ez a presztízssiker talán az önbizalmát is helyre billentette egy kicsit.