Tegnap már beszámoltunk arról, hogy Kőrösi Ágnes bejutott az elődöntőbe és biztosan érmes a Pozsonyban zajló Slovak Open-en. A mai folytatásban az elődöntőt is sikerrel vette az angol Leona Lee ellenében.
Így tehát Kőrösi készülhetett pályafutása negyedik nemzetközi döntőjére. Ezúttal az ellenfele a kvalifikációból induló Purva Barve volt. Kőrösi kezdte jobban a meccset, de előnye nem tartott ki a szett végéig és az indiai lány szerezte meg a vezetést. A második szettben már Barve irányított és meg is nyerte a találkozót. A 24 éves indiai pályafutása első felnőtt tornagyőzelmét aratta, ráadásul szettet sem bukott a pozsonyi versenyen.
A magyar játékos számára ez a torna a világranglistapontok terén nem hoz majd hatalmas előrelépést, de az önbizalmának biztosan jót tesz, hiszen remekül teljesített a héten.