Dél-Korea igazi nagyhatalomnak számít tollaslabdában. Női párosban tradicionálisan erősnek számítanak, amit olimpiai és világbajnoki érmek sora is bizonyít. Az elmúlt években is az egyik legjobbak voltak ebben a versenyszámban, ráadásul több különböző párosuk is ért el kiemelkedő eredményeket. Az egykori világelső Kim So-yeong / Kong Hee Yong duó többek között All England győzelemig, világbajnoki döntőig, olimpiai bronzéremig és számos World Tour sikerig jutott el, de a tavalyi olimpia után külön utakra léptek.
A páros fiatalabb tagja Kong Hee Yong egyik korábbi partnerével, Kim Hye Jeong-al kezdte meg az új olimpiai ciklust és eddig kifejezetten meggyőző a teljesítményük. Persze ez nem túl nagy meglepetés, hiszen Kim Hye Jeong is szép sikereket ért el az elmúlt években Jeong Na-eun oldalán. Kim számára egyébként ez a sportág a családi hagyomány része, édesanyja (Chung So-young) olimpiai aranyérmet nyert 1992-ben és minden idők egyik legjobb párosjátkosai között emlegetik a nevét Dél-Koreában.
Az új Kim / Kong páros tagjai még a juniorok között versenyeztek együtt 2014-ig, majd 2018-tól 2019-ig ismét egy párt alkottak. 5 évvel később pályafutásuk harmadik közös szakaszát kezdték meg, amit rögtön egy tornagyőzelemmel tettek emlékezetessé hazai pályán. A duó azóta is remek teljesítménnyel rukkol elő és a 2025-ös szezonban már a világ legjobbjaival is felveszik a versenyt. Indiában csak a döntőben tudták őket megállítani, Indonéziában pedig már ott sem. A dél-koreaiak egész héten remekeltek és a fináléban is magabiztos, jó játékkal verték a Pearly Tan / Thinaah Muralitharan kettőst.