A Super 500-as Indonesia Masters az évad harmadik World Tour versenye volt, melyet a legendás Istora Senayan-ban rendeztek Jakartában. A hölgyek egyéni versenyében a 2025-ös évad során eddig veretlen An Se-young kihagyta a tornát, így nehéz volt megtippelni ki lehet a bajnok
Ratchanok Intanon jól kezdte a szezont, Malajziában és Indiában is csak An Se-young tudta megállítani őt. A dél-koreai távollétében Indonéziában hamar az egyik fő esélyessé lépett elő és ki is használta az adódó lehetőséget. Intanon a fináléban egy másik dél-koreaival, Sim Yu Jin-nel mérkőzött, de ezen a meccsen a papírforma neki kedvezett.
A meccset a 2013-mas világbajnok kezdte jobban és hamar nagy előnybe került. Intanon 13-1-re, majd 14-2-re is vezetett, de néhány perccel később már 14-14-et mutatott az eredményjelző. Sim Yu Jin feltámadása azonban nem törte meg a thaiföldit és végül ő maradt stabilabb a hajrában. A második szett is hasonlóan alakult, itt 12-4-es előnyt adott le villámgyorsan Intanon, de ezúttal is ő volt jobb a végjátékban. Ezt követően pedig már nem maradt más hátra, mint a thaiföldi legendás, alvást imitáló ünneplése.
„Nagyon motivált vagyok. Szeretnék visszatérni a legjobb nyolc közé. Az állóképességem javult a hosszú sérülések után, és jól érzem magam. Nagyszerű érzés egy bajnoki címmel kezdeni az évet. Az utóbbi két tornámon csak An Se-young ellen kaptam ki, és mivel ő nincs itt Jakartában, tudtam, hogy van esélyem” – mondta el Intanon a meccs után.
Intanon közel 10 hónap után nyert ismét World Tour versenyt, méghozzá azon a helyszínen, ahol 15 évesen élete egyik első komoly nemzetközi sikerét is elkönyvelhette. A thaiföldi klasszis azóta még egyszer megnyerte már ezt a tornát (2020-ban), így ez már a harmadik sikere volt. Intanon a következő héten hazai pályán fog versenyezni, ahol ő lesz majd a második kiemelt.