Ratchanok Intanon minden idők legfiatalabb junior világbajnokává vált 2009-ben, amikor mindössze 14 évesen megnyerte a 19 éven aluliak számára kiírt VB-t. A thaiföldi klasszis azóta a felnőttek között is felért a csúcsra és még napjaikban is meghatározó játékosa a női egyéni mezőnynek. Intanon korrekordja most veszélybe került, hiszen a 2010-es születésű Low Zi Yu bejutott a lány párosok döntőjébe a Junior Világbajnokságon, de a maláj lány végül ezüstérmes lett.
Persze Intanon számára a vasárnap legfontosabb eseménye nem a Junior Világbajnokság volt, hanem saját döntője a Super 500-as Arctic Open-en. A 29 éves thaiföldi játékos nagy menetelést produkált a fináléig és többek között az első helyen kiemelt Wang Zhi Yi-t és a japánok trónkövetelőjét, Tomoka Miyazaki-t is legyőzte. Intanon lendülete sajnos a döntőre kicsit elfogyott és a címvédő Han Yue viszonylag simán le tudta őt győzni.
Intanon a vereség ellenére is pozitívan állt a dolgokhoz, hiszen a tavaszi spanyol verseny óta most először játszhatott döntőt és saját elmondása szerint pályafutása utolsó szakaszában már inkább élvezni próbálja a játékot eredménykényszer nélkül.
Tehát a vegyeshez hasonlóan női egyéniben is címvédés történt. Han Yue idei második, összességében ötödik World Tour győzelmét aratta és fontos pontokat tartott meg ezzel a világranglistán is. A kínai lány pár hete Hong Kong-ban is nyert és újra bebizonyította, hogy Wang Zhi Yi mellett rá is lehet számítani a nagynevű csapattársak távollétében.