Az év első Super 300-as World Tour versenye eddig Indonézia és Thaiföld csatáját hozta. Az elődöntők során 5 olyan meccset is láthattunk, ahol e két nemzet játékosai csaptak össze. A szombati napot az indonézek nyerték 3-2 arányban, de a holnapi zárónapon a hazaiak még visszavághatnak.
Arról már tegnap is beszámoltunk, hogy két olyan játékos is van, aki két versenyszámban is elődöntőbe jutott. Puavaranukroh férfi párosban nem járt sikerrel, így a mai nap végén csak Siti Fadia Silva Ramadhanti folytatni tudta a menetelését és vasárnap két aranyéremért is harcba szállhat. A 24 éves indonéz játékos előbb vegyes párosban Dejan Ferdinansyah oldalán nyert egy közel egy órás házirangadót, majd Mayasari-val kiütötték a női párosban kétszeres címvédő Aimsaard nővéreket.
Ezzel Ramadhanti lehet az első olyan játékos legyen, aki duplázni tud ezen a tornán. Ehhez egyébként a legendás Sapsiree Taerattanachai volt eddig a legközelebb 2017-ben, amikor két versenyszámban is ezüstérmes lett.
Holnap folytatódhat az Indonézia – Thaiföld csata, hiszen az 5 fináléból 3-ban is egymás ellen játszanak majd és mindössze egy olyan döntő lesz, ahol egyik nemzet tollaslabdázója sem lesz érdekelt. Ez egyébként a férfi egyéni, ahol az eddig remeklő Nhat Nguyen menetelése véget ért Jia Heng Jason Teh keze által. A szingapúri ellenfele a kínai Wang Zheng Xing lesz.
Nagy meccsel kecsegtet a férfi párosok döntője is. Ebben a versenyszámban a dél-koreai „joker” Seo Seung Jae és aktuális partnere Jin Yong lesz majd az egyik döntős, az ellenfeleik pedig a Fikri / Marthin páros. A két duó múlt héten is szembekerült egymással, akkor az indonézek sikerével zárult a párharc, de ennek ellenére sem lehet őket egyértelmű esélyesnek kikiáltani.
A holnapi döntőket teljes egészében megnézhetjük a BWF YouTube csatornáján.