Oldal kiválasztása

Kang Min Hyuk és Seo Seung Jae a negyeddöntőben esett ki a párizsi olimpián, ami regnáló világbajnokként nem az az eredmény volt, amiben előzetesen reménykedtek. A dél-koreaiak ezt követően csak egy rövid pihenőre mentek el és már Japánban visszatértek a versenyzéshez.

Ez jó döntésnek bizonyult, hiszen azóta mind a három versenyen, ahol elindultak döntőt játszhattak. Japánban és Dél-Koreában az utolsó meccs nem sikerült igazán, de Hongkongban már minden összeállt. A Kang / Seo páros az egész torna során mindössze egy szettet veszített és a döntőben is nagyon magabiztosan tudtak nyerni. A fináléban teljesen ellehetetlenítették indonéz Gutama / Isfahani duó játékát és végig irányításuk alatt tartották az eseményeket. Különösen Kang Min Hyuk volt elemében, aki a fontos pontoknál rendre kiváló megoldásokkal rukkolt elő. Végül két szettben győzték le az indonéz meglepetéspárost, akik első alkalommal döntőzhettek Super 500-as tornán.

A dél-koreaiak az India Open megnyerése után második tornagyőzelmüket ünnepelhették a 2024-es szezonban. A céljuk egyértelműen az lehet, hogy a hátralévő versenyeken kvalifikáljanak a szezon végén esedékes World Tour Finals-re, ahol egyébként címvédőként léphetnének pályára. A közelmúlt eredményeivel egyébként erre igazán jó esélyük van, hiszen jelenleg ebben a rangsorban a 4. helyen állnak és a mai győzelmük ezt pozíciót tovább erősítette.