Zsinórban 6. hete rendeznek World Tour versenyt, így ez az időszak az egyi legintenzívebb a tollaslabda kedvelőinek és természetesen a játékosoknak is. A makaói Super 300-as tornán jellemzően nem az elit indul, hanem a feltörekvő fiatalok, illetve a formájukat kereső rutinos játékosok. Ez különösen izgalmassá és érdekessé teszi a versenyt, hiszen egyszerre láthatjuk az új generáció első komolyabb szárnypróbálgatását és a régi nagyok „levezetését” is.
A rutinos játékosok közül az egyik legnagyobb név a japán Yuki Fukushima, aki 31 esztendősen kezd új fejezetbe állandó partnere, Sayaka Hirota nélkül. Sokáig úgy tűnt, hogy a háromszoros világbajnoki ezüstérmes duó mind a két tagja felhagy a nemzetközi szintű versenyzéssel, de végül Fukushima a folytatás mellett döntött. A Macau Open-en a 23 esztendős Atsumi Miyazaki oldalán indult, de az első közös versenyük nem sikerült igazán emlékezetesre, hiszen már az első körben búcsúzni kényszerültek.
Jobban sikerült az egykori világelső, Kidambi Srikanth visszatérése. Az indiai sztár még a nyár elején sérült meg, de most újra játékra kész állapotban van. Ennek megfelelően győzelemmel kezdett az első fordulóban, a mai napon pedig fiatal honfitársát, a junior világbajnoki bronzérmes Ayush Shetty-t múlta felül.
A malájok veterán játékosa, Rió olimpiai ezüstérmes Tan Wee Kiong is nagyot megy a héten, hiszen Nur Mohd Azriyn Ayub Azriyn oldalán egy fiatal kínai kettős legyőzése után az indonézek új szuperpárosát, a Fikri / Marthin duót is kiejtették.
Persze a tapasztalatlanabb versenyzők között is akadnak, akik kiemelkedő teljesítményt nyújtottak az első két fordulóban. A kínai Wu Luo Yu bravúrgyőzelme a rutinosabb thaiföldi Chochuwong ellen például ebbe a kategóriába tartozik. Női egyéniben egyébként is valamiféle generációváltás megy végbe mostanság, amit ezen a tornán is megfigyelhetünk. Az elmúlt hetekben remeklő Putri Kusuma Wardani, a múlthéten Super 1000-es tornán döntőt játszó Tomoka Miyazaki és a 2019-es junior világbajnok, Riku Gunji is versenyben van még.
A mai versenynap legérdekesebb csatáját azonban a jövő legígéretesebb indonéz és maláj férfi egyéni játékosai vívták. Justin Hoh és Alwi Farhan több mint egy órán át nyúzták egymást és végül az indonézek regnáló junior világbajnoka húzta be a győzelmet. Talán nem kockáztatunk nagyot azzal a kijelentéssel, hogy a két játékos ennél még rangosabb tornán is összecsap majd a jövőben.
Az 5 év szünet után visszatérő makaói tornán egyébként Sándorházi Vivien neve is ott volt az előzetes nevezők között, de a világranglistán 91. helyen álló magyar lány végül visszalépett a küzdelemtől.