Oldal kiválasztása

A 2024-es US Open egyéni döntőiben a japánok diadalmaskodtak, akik ráadásul a női páros versenyszámot is megnyerték a Rin Iwanaga / Kie Nakanishi duónak köszönhetően. A már világranglista 10. japán lányok egyébként a thaiföldi Kanlaha / Muenwong kettőst verték a fináléba és bő fél év alatt már negyedik World Tour aranyérmüket zsebelték be.

Bár női párosban meg kellett elégedniük az ezüsttel a thaiföldieknek, de férfi párosban és vegyesben már a döntőt is megnyerték. A mindössze 19 éves Pakkapon Teeraratsakul volt a nyerő ember, hiszen Peeratchai Sukphun-al férfi párosban, Phataimas Muenwong-al pedig vegyesben lett aranyérmes. Teeraratsakul tehát két aranyéremmel zárta a tornát, míg Muenwong egy arannyal és egy ezüsttel térhet haza.

„Nagyon boldog, de nagyon kimerült is vagyok a két meccs miatt, de próbáltam végigcsinálni és nagyon jól sikerült” – mondta Teeraratsakul a nap végén.

Érdemes kiemelni a Toft / Magelund párost is, hiszen először játszhattak World Tour tornán együtt és rögtön egy döntővel kezdtek. A dánok pár hete már nyertek Nantes-ban egy alacsonyabban rangsorolt versenyt, így tehát kifejezetten biztatónak tűnik eddig a közös munka.

„Az első játszma rendben volt, követtük a tervet és irányításunk alatt tartottuk a játékot. A második játszmában a helyezkedésem és az ütéseim megválasztása nem volt megfelelő. Nagyon komoly nyomást tettek ránk ellenfeleink. Ez a második közös versenyünk” – hangzott el Jesper Toft értékelése a vegyes páros döntője után.

Hasonló helyzetben volt a férfiaknál Liu Kuang Heng és Yang Po Han is, akik ezen a versenyen debütáltak együtt. Yang Po Han, a duó idősebb tagja hosszú évekig versenyzett Lu Ching Yao oldalán. A rutinos tajvaniak az idei Indonesia Open után váltak szét, Yang pedig most debütált mindössze 21 esztendős új partnerével. Az első megmérettetés jól sikerült, hiszen ezüstéremmel zárták a tornát.