Már az elődöntőbe jutás volt a tét a Thailand Masters mai játéknapján. Ez két játékosnak is duplán sikerült, azaz két versenyszámban is sikerrel vette a negyeddöntőt. Dechapol Puavaranukroh részéről ez nem minősül nagy meglepetésnek, hiszen a hazaiak klasszisa a szezonnyitó óta remek formában van és ezen a Super 300-as tornán is kiemelkedik a mezőnyből. Az indonéz Siti Fadia Silva Ramadhanti is alkotott már maradandót ennél magasabb szinten is, de mégis tőle váratlanabb ez a bravúros eredmény. Ramadhanti női párosban állandó partnere sérülése miatt ideiglenesen Lanny Tria Mayasari oldalán indult és már ott vannak a legjobb 4 között. Ez még nem okozott nagy meglepetést, hiszen mind a két játékos elég tapasztalt és túl vannak már pár közös versenyen. A vegyes párosban elért sikert azonban tekinthetjük váratlan eredménynek, hiszen a 24 éves klasszis közel 6 éve nem játszott ebben a versenyszámban (amiben egyébként Junior Világbajnokságon ezüstérmes is volt). Most Dejan Ferdinansyah oldalán tért vissza és harmadik versenyükön máris összejött minimum egy World Tour elődöntő.
Viszonylag ritkán látunk ír játékost a World Tour versenyek végjátékában, de most a vietnámi születésű Nhat Nguyen révén ez is megtörtént. A 24 esztendős kétszeres olimpikon 2023-ban a Hylo Open-en már eljutott egyszer eddig, de akkor az elődöntő jelentette a végállomást. Az ír játékos a mai napon több, mint másfél órát töltött a pályán, de végül sikerült felőrölnie az indonézek fiatal csillagát, Alwi Farhan-t. Nguyen tehát egy győzelemre került pályafutása első World Tour döntőjétől, de könnyű menetre nem számíthat a szingapúri Jia Heng Jason Teh ellen, aki kb. fele annyi idő alatt rendezte le saját negyeddöntőjét.
A hazaiak szempontjából a pénteki játéknap is hozott örömöt és bánatot egyaránt. A még versenyben lévő sztárok többnyire hozták a meccseket, de például a tegnap nagy bravúrt elkönyvelő Opatniputh mára kicsit elfáradt és nem bírt az indonéz Dewi-vel. Sikerrel járt viszont az eddig szinte ismeretlen honfitársa, Thamonwan Nithiittikrai. A 21 éves thaiföldi játékos korábban még meccset sem nyert World Tour tornán, most viszont már az elődöntőre készülhet és Dewi ellen nem is tűnik esélytelennek egy újabb sikerre.
Női egyéniben a másik ágon is indonéz-thaiföldi csata lesz majd szombaton. Az első helyen kiemelt Chochuwong 3 szettben verte a dél-koreai Sim Yu Jin-t és várhatja az eddig nagyon magabiztos Putri Kusuma Wardani elleni elődöntőt. Az erőviszonyokat figyelembevéve ezt akár egy előrehozott döntőnek is tekinthetjük.