Oldal kiválasztása

Sokakat meglepett a hír, hogy a dán szövetség tegnap kiadott közleményében Mia Blichfeldt neve szerepelt a párizsi olimpiára utazók között. A szurkolók jelentős része egyemberként áll ki, az így kimaradó Line Kjærsfeldt mellett, hiszen ő végzett előkelőbb helyen a Race To Paris ranglistán. Ugyanakkor köztudott, hogy a kvótát a játékosok az országuknak szerzik, így a szövetség döntése jogilag rendben van. Az emberi oldal persze más kérdés, hiszen a két lány óriási csatát vívott egymással és mind a ketten kihozták magukból a maximumot. Végül hajszállal Kjærsfeldt végzett előrébb és sokáig azt gondolhattuk, hogy ő mehet majd az olimpiára. A dánok azonban másképp határoztak. A döntésüket hivatalos forrásokban még nem indokolták, de az biztos, hogy a 30 éves Kjærsfeldt-et sokkolta a hír.

Hogy mi vezetett ehhez a döntéshez, azt csak találgatni lehet. Blichfeldt talán eladhatóbb személyiség, aki aktívabb a közösségi médiában. Népszerűbb Franciaországban, amióta együtt vannak Toma Popov-al. Idén már tudott nyerni egy World Tour tornát és ő a fiatalabb, tehát akár még egy harmadik olimpiai ciklus is beleférhet a pályafutásába. Kjærsfeldt formájára sem lehet panasz, hiszen jobban teljesített az EB-n, mint közvetlen riválisa. Pár hete remekül helyt állt az Uber Kupán is, ahol legyőzte a világranglistán 10. Beiwen Zhang-ot. Ezen a tornán egyébként Blichfeldt sérülése miatt nem tudta segíteni a válogatottat.

A dán szövetség döntése megkérdőjelezhető, de Blichfeldt ezért semmilyen formában nem hibáztatható. A második olimpiájára készülő 26 esztendős versenyző így tehát joggal ünnepelte meg a kijutást.