A Thomas és az Uber Kupa ideje alatt a Nemzetközi Tollaslabda Szövetség, azaz a BWF megtartotta éves közgyűlését Chengduban.
A rendezvényen kiderült, hogy Dánia rendezi majd a következő, 2026-ban esedékes Thomas és Uber Kupákat. A BWF elnöke, az egykori olimpiai bajnok Poul-Erik Høyer Larsen nagyon dicsérte a dán szövetség pályázatát és a házigazda Horsens városát is. Dánia egyébként másodszor lesz rendezője a férfi és női csapatvilágbajnokságnak. Első alkalommal 2021-ben (hivatalosan 2020-s torna) látták vendégül a világ legjobb válogatottjait, igaz akkor Aarhus városában.
A másik jelentős dán siker a 2025-ös egyéni Európa-bajnokság rendezési jogának elnyerése volt. Dániában ez már a negyedik EB lesz, de az első, amit Horsens városában rendeznek.
Örülhettek Indiában is, hiszen jövőre Guwahati-ban rendezik majd a junior korosztály világbajnokságát. Az már korábban is ismert volt, hogy egy évvel később, 2026-ban majd a felnőttek Világbajnokságának is otthont adhatnak, igaz ennek a versenynek a pontos helyszíne még nem tisztázott.
A következő időszakban azonban a tollaslabda kedvelők Párizs felé vehetik az irányt, hiszen hamarosan sor kerül az olimpiára, jövő nyáron pedig a világbajnokságnak is a francia főváros ad otthont.