Második fordulós mérkőzésekkel folytatódott az év utolsó Super 1000-es World Tour állomása, a China Open. Már előzetesen is lehetett arra számítani, hogy a Liang / Wang párosnak, illetve Shi Yu Qi-nak sem lesz könnyű dolga a mai napon. A férfi egyéni és a páros versenyszámok világelsői egyaránt erős indonéz riválisokkal néztek szemben és végül mind a két ütközetben a hazaiak maradtak alul.
Shi Yu Qi bokasérülése miatt nem tudta kihozni magából a maximumot és egy pillanatig sem volt reális esélye Anthony Sinisuka Ginting ellen. Az indonéz klasszis messzemenő következtetést nem is akart levonni a mérkőzésből, hiszen az nem a reális erőviszonyokat mutatta. Ginting bizakodóan tekint előre, de túlságosa nagy terhet nem szeretne magára helyezni.
„Néhány kiemelt játékos már kiesett, beleértve Viktort (Axelsen-t) és Shi Yu Qit, de nem akarok túl messzire tekinteni. Mindig csak a következő mérkőzésre szeretnék koncentrálni” – mondta az egyre jobb formában játszó Ginting.
Férfi párosban jóval nagyobb csatát hozott az indonéz-kínai párharc és a szurkolók által várt színvonalhoz is jóval közelebb voltak a játékosok. A világranglista első és címvédő Liang Wei Keng / Wang Chan duó több, mint egy hónap után versenyzett ismét és még látszott rajtuk a kihagyás. Már az első fordulóban sem volt könnyű dolguk a Popov testvérek ellen, a második körben pedig igazi rangadó várt rájuk. A Fikri / Marthin duó mindössze 3 versenyt teljesített eddig együtt, de minden alkalommal eljutottak legalább a negyeddöntőig. Ez most Kínában, első közös Super 1000-esükön sem volt másképp, miután legyőzték az olimpiai ezüstérmes kínaiakat.
Persze nagyon nem kell elkeseredniük a hazai szurkolóknak, hiszen még maradt bőven érdekeltségük. Férfi párosban a He / Ren kettős kicsit később, de még a mai nap folyamán biztosíthatja be, hogy minden versenyszámban legyen esélyük a végső győzelemre.