Oldal kiválasztása

An Se-young a regnáló olimpiai és világbajnok női egyéniben és nem mellékesen címvédőként vágott neki a Malaysia Open-nek is, ami a 2025-ös év nyitóversenye volt. A még mindig csak 22 esztendős dél-koreai játékos egész héten a legjobb formáját mutatta és szettveszteség nélkül nyerte meg a tornát.

A fináléban azzal a kínai Wang Zhi Yi-vel csapott össze, aki a legutóbbi két egymás elleni mérkőzésüket megnyerte és a világranglistán is vészesen közelített az elmúlt hónapokban. An Se-young a meccs során gyorsan helyretette az erőviszonyokat és bebizonyította, hogy még mindig ő a világ legjobbja ebben a versenyszámban. Az első szett elején még meccsben volt a 24 éves kínai játékos, de An Se-young a szünet után 9 pontot szerzett zsinórban, amivel eldöntötte a játszmát. A második szettben már egyáltalán nem volt kérdéses, hogy ki a jobb, így mindössze 45 perc alatt ért véget a meccs és a dél-koreai lány diadalmaskodott.

„Sokat tanultam a korábbi vereségekből a kulcs az volt, hogy gyorsan túllépjek rajtuk, és levonjam a tanulságokat. Fontos, hogy ne ragadjunk le a múltban. Csak magabiztosan akartam játszani és élvezni a mérkőzést” – mondta el a világelső a mérkőzés utáni interjúban.
An Se-young azt is hozzátette, hogy 2025-ben szeretné megdönteni két évvel korábbi rekordját, amikor 10 egyéni tornagyőzelmet könyvelhetett el, többek között megnyerte a világbajnokságot és az All England Open-t is. Látva An Se-young jelenlegi formáját és elszántságát ez korántsem tűnik lehetetlennek, így a női egyéni élmezőny többi tagjának alaposan oda kell tennie magát, ha meg akarják állítani a dél-koreai sztárt