Az Arctic Open első fordulójának egyik legjobban várt összecsapása a dán Anders Antonsen és a Japan Open aranyérmes Alex Lanier párharca volt. A meccs hozta is a remélt színvonalat és izgalmakat és végül francia győzelmet hozott. Mondhatnánk, hogy meglepetésre, de Lanier az elmúlt hetekben már bizonyította, hogy nagyon komolyan számolni kell vele a legmagasabb szinten is. Lanier egyfajta példaképként tekint a dán klasszisra, akit pályafutása során már másodszor tudott legyőzni. Ez egyébként azt jelenti, hogy mind a két egyéni versenyszámban már a torna elején búcsúzott az első kiemelt, hiszen tegnap Wang Zhi Yi esett ki, ma pedig Antonsen követte a kínai játékost.
Férfi egyéniben volt egy másik nagy név is, akinek az első forduló jelentette a végállomást ezen a tornán. Anthony Sinisuka Ginting kifejezetten jól teljesített az elmúlt hetekben, de az európai turné első állomása nem sikerült igazán jól. Az indonéz klasszist a kínai Lu Guang Zhu győzte le. Ginting honfitársa, Jonatan Christie sikerrel vette az első akadályt csakúgy, mint Li Shi Feng, Kodai Naraoka, Lee Zii Jia és a China Open aranyérmesét legyőző Kunlavut Vitidsarn.
Férfi párosban talán a Soh Woi Yik sérülése miatt hosszabb kihagyás után visszatérő világbajnok maláj páros kapta a legnagyobb figyelmet. Az Aaron Chia / Soh Woi Yik kettős nagy csatára kényszerült a kínai Chen Bo Yang / Liu Yi duó ellen. A malájok mind a két szettben hátrányból játszottak, de az igazán fontos szakaszban ők koncentráltak jobban és ez volt a győzelem kulcsa.
Ha már férfi páros, akkor említsük meg a rangidős duó, a Daddies győzelmét is. A veterán indonézek tanítani való játékkal múlták felül kínai riválisaikat és bebiztosították helyüket a legjobb 16 között. Ashan és Setiawan a folytatásban majd a „Dán Daddies” ellen mérkőznek, hiszen Astrup és Rasmussen is sikerrel vette a házirangadót a Toft / Søndergaard páros ellen. Ez a meccs egyébként az idei EB-döntő visszavágója is volt egyben.
A Super 500-as torna holnapi versenynapja is igazán izgalmas mérkőzésekkel kecsegtet, amit BWF YouTube csatornáján élőben követhetünk.