Oldal kiválasztása

Pár hete már beszámoltunk róla, hogy némileg váratlanul a vegyes páros világranglista első két helyezettjében párcseréket eszközölt a kínai szövetség. Az új felállás az All England-en debütált, ahol az elmúlt két kiírásban egyaránt kínai aranyérem született, köszönhetően az azóta visszavonult olimpiai bajnokoknak, Zheng Si Wei-nek és Huang Ya Qiong-nak.

Az új párosok remekül muzsikáltak és magabiztosan nyerték meccseiket az elődöntőig. Még talán ekkor is kevesebb figyelem irányult Guo Xin Wa és Chen Fang Hui párosára, akik szintén kvalifikálták magukat a legjobb 4 közé, többek között a franciák Európa-bajnok kettősét legyőzve. Az elődöntőket megelőzően a legtöbb szakértő és szurkoló Jiang Zhen Bang / Huang Dongping vs. Feng Yan Zhe / Wei Ya Xin döntőre számított és kíváncsian várták, hogy kiknek kezdődik jobban karrierjük új szakasza.

Guo Xin Wa és Chen Fang Hui azonban egészen másképp gondolta ezt. A világranglistán a verseny előtt 7. helyen álló kettős előbb a Jiang / Huang párost győzte le az elődöntőben, majd egy hasonlóan színvonalas meccsen a finálét is megnyerték Feng Yan Zhe és Wei Ya Xin ellenében. Guo és Chen a döntő szettben 2 meccslabdát is hárítottak és pályafutásuk első közös All England-jén máris aranyérmesek lettek. A tavaly május óta együtt dolgozó párosnak ez volt az első Super 1000-es tornagyőzelme is egyben, így mondhatjuk, hogy ezzel törtek be a közvetlen élmezőnybe.

„Mindkettőnk számára ez a győzelem egyfajta megerősítés, hogy jól tudunk teljesíteni. Úgy gondolom, hogy ezután még több közös motivációnk van. Jobban hiszünk magunkban” – mondta Gou Xin Wa a meccs után.

Chen Fang Hui, a páros női tagja egyébként korábban még nem is szerepelt ezen a tornán más partnerrel sem, így ő rögtön egy aranyéremmel debütált a világ legrégibb tollaslabda versenyén.

„Ebben a szakaszban a kulcs a következetesség és a bátorság. A lehetőség egy pillanat alatt eltűnik, ha nem ragadod meg. Igyekeztem az ütéseim pontosságára helyezni a hangsúlyt és próbáltam magabiztos maradni” – elemezte a meccset a 24 éves Chen.

A kínaiak egyébként 4. közös tornagyőzelmüket aratták nem egész egy éves közös pályafutásuk alatt és ezzel a világranglistán az 5. helyre lépnek előre.