A German Open egyéni döntőiről már beszámoltunk az olvasóknak, most néhány sorban a három páros versenyszám fináléját is összefoglaljuk. Ezeket a döntőket különösen izgalmassá tette, hogy mind a három meccsen volt európai érdekeltség, de persze ezen felül is találtunk érdekességeket, amiért érdemes volt követni az eseményeket.
A vegyesek döntőjében Alexandra Boje és Robin Tabeling végre learathatták alig fél éve tartó közös munkájuk gyümölcsét. A dán-holland egység az eddigi versenyeiken rendre az első vagy a második fordulóban búcsúzott, de Mülheimben ezt magasan túlszárnyalták. A dán Mathias Christiansen eltiltása miatt ideiglenesen összeállt páros az indonéz Rehan Naufal Kusharjanto / Gloria Emanuelle Widjaja duót győzte le, meglepően simán a döntőben.
„Az elmúlt fél év nem volt könnyű számomra. Ezért most egyszerre vagyok büszke ránk és büszke magamra. Minden nap edzésre jártam és csak mentem tovább, bízva abban, hogy a végén minden összeáll. Szóval hihetetlenül boldog vagyok” – mondta Alexandra Boje a győztes finálé után.
A női páros döntőben is új World Tour győztest avattunk a Mizuki Otake / Miyu Takahashi kettős remeklésének köszönhetően. A fiatal japánok a rendkívül tapasztalt és a héten kiemelkedően játszó Stoeva nővéreket győzték le egy izgalmas fináléban. A döntő szettben a bolgár lányok hamar komoly előnyre tettek szert, de ezt követően szinte lehetetlen volt pontot ütni a japánok ellen.
„A japánok elég erős párost alkottak. Keményen megdolgoztattak minket, nem adták fel, őrülten küzdöttek a pályán. Nagyon nehéz volt pontokat szerezni ellenük” – elemezte a meccset Stefani Stoeva.
Otake és Takahashi sikere egyébként azt jelenti, hogy idén ebben a versenyszámban Japán számít a legjobbnak, hiszen a maláj és az indiai versenyeken elért sikerek után a harmadik tornagyőzelmüket is megszerezték.
A férfiak páros versenyében a papírforma érvényesült és a Kim Won Ho / Seo Seung Jae duó a döntőt is szettveszteség nélkül hozta le. A dél-koreaiak harmadik közös versenyükön a második tornagyőzelmüket könyvelhették el és az All England egyik nagy esélyesévé léptek elő.
„Nagyszerűen érzem magam, mert úgy gondolom, jól játszottunk. Valahogy egyetlen szettet sem buktunk el a tornán, de ezt már a múlt részének tekintem. Most már arra kell koncentrálnunk, hogy felkészüljünk a következő kihívásokra” – mondta a kétszeres világbajnok Seo Seung Jae a Popov testvérek legyőzése után.
És ha már Popov testvérek: Természetesen nem szabad elmenni szó nélkül a francia színeket képviselő játékosok mellett sem. Toma és Christo elsősorban még mindig inkább egyéni játékosok, de a párizsi olimpia óta szemmel látható fejlődésen mentek keresztül párosban is. Ennek egyik bizonyítéka a German Open-en megszerzett ezüstérem és a világ egyik legjobb párosa ellen mutatott bátor és hatékony játék is. Talán Alex Lanier berobbanása miatt, talán valami egészen más okból, de a Popov testvérek párosban is egyre jobbak.