A héten rendezik a Junior Világbajnokság egyéni versenyeit Kínában. A Tollaslabda Magazinnál ennek apropóján összeszedtük, hogy kikre érdemes odafigyelni. Az első részben az egyéni játékosok kerültek terítékre, most jöjjenek a párosra specializálódott fiatalok.
Fiú párosban a felnőttekhez hasonlóan az utánpótlás korosztályban is igen szoros a verseny. Egyértelmű esélyesről nem is beszélhetünk, hiszen Kína, Malajzia és Indonézia is nagyon erősnek tűnik.
Ha mégis ki kellene emelni valakit vagy valakiket, akkor a hazaiak Ifjúsági Ázsia-bajnok párosát, Hu Ke Yuan-t és Lin Xiang Yi-t és az ugyanazon a tornán ezüstérmes Kang Khai Xing / Aaron Tai kettőst lehetne megemlíteni. A malájok már a tavalyi spokane-i VB-n is dobogóra állhattak és azóta felnőtt International Challange versenyt is tudtak nyerni. Ha a papírformát nézzük, akkor ez a két páros tűnt előzetesen kiemelkedőnek, de az indonéz Prasetya / Ramadhan duó a csapatverseny során bizonyította, hogy velük is komolyan számolni kell. A három említett nemzet egyébként még több erős párost is ki tudott állítani, ami tovább nehezíti az erőviszonyok megítélését.
Meglepetés lenne, ha a dobogóra nem e három nemzet fiai állhatnának fel, de azért nem szabad leírni az indiai Bhargav Ram Arigela / Viswa Tej Gobburu párost sem és a dánok fiataljai, Otto Reiler és Robert Nebel illetve Philip Kryger Boe és Jakob Clausen Jessen is okozhatnak meglepetést.
A lányoknál Kína és Japán uralta a páros versenyszámot a juniorok között is mostanában. Idén azonban a csapatversenyen berobbanó indonézek, Isyana Syahira Meida és Rinjani Kwinara Nastine is bejelentkeztek az aranyéremért. Sőt a Suhandinata Kupán annyira meggyőzőek voltak, hogy sokan már őket tartják az elsőszámú favoritnak. Tény, hogy nem sok kivetnivaló volt a játékukban, de azért a két nyert szettig tartó ütközett nagyon más, mint a múltheti megmérettetés volt. Az indonézekhez hasonlóan az aranyéremért száll harcba a Chen Fan Shu Tian / Liu Jia Yue kínai páros is, akik az idei Junior Ázsia-bajnokságot megnyerték és most Nanchangban is első kiemeltek lesznek. Természetesen a címvédő, Aya Tamaki is ott van az esélyesek között, aki idén Ririna Hiramoto-val az oldalán igyekszik másodszor is felérni a csúcsra. Jók lehetnek a malájok is, elsősorban Carmen Ting és Ong Xin Yee révén, illetve a thaiföldi fiatalok is beleszólhatnak a lány páros érmek sorsába.
A titkos esélyes szerepét az egyre erősödő franciákra lehet osztani, hiszen az Elsa Jacob / Camille Pognante páros már a legerősebb riválisokra is valós veszélyt jelenthet, de az Egyesült Államok is egyre magasabb szintet képvisel, amit a csapatversenyen mutatott teljesítmény, illetve az ebben a versenyszámban megszerzett tavalyi ezüstérem is jól bizonyít. Összességében azért idén nincs a Francesca Corbett / Allison Lee duóhoz hasonló erősségű képviselőjük, így az újabb dobogós helyezés nagy bravúrnak számítana az amerikaiaktól.
Végül, de nem utolsósorban jöjjön a vegyes. Ebben a versenyszámban Kína 2018 óta nem talált legyőzőre a Junior Világbajnokságokon és természetesen idén sem tervezik átadni a dobogó felső fokát másnak. Ennek érdekében két magasan rangsorolt párost is harcba küldenek, köztük az Ázsia-bajnokságon aranyérmes Lin Xiang Yi / Liu Yuan Yuan duót, akik most is elsőszámú esélyesnek számítanak. Egyébként nem ők, hanem a Tom Lalot Trescarte / Elsa Jacob kettős a torna első kiemeltje, de azért az európaiak végső sikere óriási meglepetés lenne. Nem úgy az indonézeké, hiszen Darren Aurelius és Bernadine Anindiya Wardana már bizonyították, hogy csúcsformájukban képesek felvenni a versenyt még a kínaiakkal is.
Ebben a versenyszámban lehet a legnagyobb esély az európai éremre, hiszen a „szokásos” dán és francia képviselők mellett többek között, cseh, török és német párosok is ott vannak a kiemeltek között.