„Li Xuerui megállíthatatlan volt, a címvédő csak futott az eredmény után” – írták a tollaslabdával foglakozó újságok 2015-ben, miután London olimpiai bajnoka legyőzte az akkor címvédő Saina Nehwal-t a China Open döntőjében és pályafutása során harmadszor is megnyerte a tornát.
Talán senkiben nem merült fel akkor, hogy a kínaiaknak egészen 2024-ig kell várniuk arra, hogy ismét hazai játékos nyakába akasszák a női egyéni aranyérmeket. Természetesen a történetből nem szabad kifelejteni, hogy a covid miatt 2020 és 2022 között nem rendezték meg a versenyt, de így is ebben a versenyszámban volt a legrégebben kínai siker.
Az idei China Open sem kecsegtetett feltétlenül biztos aranyeséllyel, hiszen a nagyágyúk közül Chen Yu Fei sérülés miatt nem indult, He Bing Jiao az olimpia után visszavonult, Han Yue-ból pedig sokat kivett a múltheti, Hong Kong Open-en megszerzett aranyérem. A szakértők egyetértettek abban, hogy ha Wang Zhi Yi egészséges, akkor ő mentheti meg a kínaiak büszkeségét, de a 24 esztendős játékos pár hete Dél-Koreában megsérült és azóta nem tudtunk semmi konkrétumot az állapotáról.
Szerencsére a kétszeres Ázsia-bajnok mostanra teljesen felépült és magabiztosan jutott el a fináléig. Az aranyéremért Tomoka Miyazaki hívta őt ki, aki 18 évesen első alkalommal szerepelt ilyen rangos torna döntőjében. A japán lány nagyot küzdött, de a rutinosabb Wang végig kézben tartotta a mérkőzést és végül ő ünnepelhetett a dobogó tetején.
„Az elmúlt évem nem volt kiemelkedő, de sok tapasztalatot szereztem, és idén volt néhány áttörésem, amitől nőtt az önbizalmam és ennek eredményeként születtek olyan győzelmek, mint a mai is” – mondta Wang Zhi Yi, aki idei 4. tornagyőzelmét aratta.